Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Kopott bőrtáskája letört rozsdás csatja vagyok. Elvégzett műtét után bennmaradt törlőkendő. Szélvédőre felpattant kavics. Billegő asztal rövidebb lába vagyok. Só vagyok az eleven sebben, a törött csontban megakadó ideg. A cipő sarkán felgyűrődött zokni, a kifutó tej a gázon. Felszakadt, beakadó köröm vagyok. Csatában csütörtököt mondott pisztoly vagyok, elalvó gyereknek kapucsengő. Fogcsikorgás vagyok, táblán a krétacsúszás. Leukémiás betegnek nátha vagyok, madárnak szembe-szél. Focimeccs közbeni áramszünet vagyok, sörcsapon a hab vagyok. benzinkúton üres bankkártya vagyok. Lemerült telefon vagyok, fehér ruhák közt bennmaradt piros póló vagyok.   

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ítélkezzek, nincs doktori címem, tehát a nagy szájkaratésok sorába én most nem állnék be. Ismerőseim tudják, hogy a szakértő bizottság véleményének kinyilvánítása után már én is kiálltam amellett, hogy Schmitt Pálnak le kell mondania, tiszta sor, vagy igazolja az ellenkezőjét, vagy viszonlátás. Ez itt (igen, még mindig köztársaság) Magyarország, vannak szabályok a politikában, és az erkölcsben is. punk tum.   Elsősorban az ország, másodsorban a saját érdekében is persze, de lépnie kellett. Azért a helyzet megkívánja, hogy ma leírjam a véleményemet, ha másnem, csak így magamnak, magamtól. Itt van az a fenenagy felhajtás, a kül- és belföldi sajtóban, miszerint itt ma Magyarországon diktatúra van, s minden utcasarkon egy egy fekete autó áll, akik éjjel nappal róják az utakat, hogy az éhhalál küszöbére taszított ellenzéki újságírókat gyűjtsék, kényszer-vallassák, családjaikat gulágokba zárják, aztán pedig ezekben a  táborokban tudatosítsák bennük: Magyar

semmint feladni az önigazunkat, beleborzongani az elrontott dolgokba, csípős tavaszi szélben átkönnyezni egy dalt, megélni, hogy már nem kellesz, elfogadni viszont, hogy valakinek igen, kiolvasni egy könyvet együltőre ami felkoncol, kinyomni egy telefonhívást, újra átélni a kudarcot, és szembenézni önmagammal, a terveket szépen becsomagolni, és elismerni: nem működnek. Így, az élet megváltozhatatlannak hitt helyzeteiben mégis van valami, ami újra erőt tud adni. Az, hogy látok még boldog embereket, csak azért van, mert nem vagyok hajlandó feltenni a torz szemüvegeket, hogy edzem az akaratomat, hogy megértem és elfogadom az élet rám vonatkozó csapásait, és óvatosabb leszek ezután. Azért megmarad a hit, a remény, és a szeretet. E három közül pedig legnagyobb a szeretet.