Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2010

soha többé, de bármikor újra

2009. aug. 21.-e óta gyakorlatilag "külön élünk" Adélkámmal. Nincs semmi baj, csak én Angliában, Ő pedig otthon. Tavaly nyáron amikor megtudtam, hogy van lehetőségem kijönni, leültünk, és beszélgettünk. Számításba véve a pozitív, és negatív oldalait is. Elképzelni lehet, de a mindennapokra lebontani előre lehetetlen. Mindent befolyásol. A döntéseket, az időbeosztást, és persze sokszor a hangulatot... Épp tegnap a gyülekezeti alkalmon, a prédikáció közben született meg bennem a döntés: Ezt még egyszer soha. Persze bármikor belevágnék, ha újra kellene kezdenem. Ezekről nem beszélek, beszélünk a környezetünknek. Mármint arról, hogy sokszor mennyire nehéz. Nem kibírhatatlan, de nehéz. Itt mindenki kívülről tudja már a febr. 5.-i időpontot, amikor Adél jön. Az osztálytársaim már velem együtt számolják a napokat. Rick, aki amolyan főnököm, meg Leah a felesége már előre teljes katarzisban vannak, és alig várják, hogy láthassák. Szóval február 5.-től újra együtt leszünk. Mint ahogy

előre!!!

Na régen, több mint egy hónapja nem írtam. Rájöttem, hogy a mindenféle más közösségi oldalakon bejegyzett szövegeim miatt hanyagolom el a blogomat. Pedig ez inkább maradandó lesz. Ha belegondolok, hogy az elmúlt egy hónapban mennyi minden történt, akkor sajnálom, hogy nem jegyeztem le. Hogy milyen volt Lutonon tölteni egy egész napot, lilára erőltetett szemekkel meredni a kijelzőre, és izgulni, hogy csak késsen a gép, és ne töröljék az indulását. majd 18óra várakozás után Adél születésnapjának hajnalán megérkezni haza. Aztán a szülinapján megnézni az új 3D-s mozit. Aztán készülődni a karácsonyi rohamra, család Hajdúszoboszlón, és család Székesfehérváron. Közben találkozni régi barátokkal, és nagyokat beszélgetni... és kiderül, hogy az egyikük már apa, a másik hamarosan az lesz. A harmadik börtönben van. :-) Aztán volt még költöztetés, előtte szilveszter a szűk baráti körrel. és az elmaradhatatlan (!) születésnapom. 29. ilyesztően közel a harminchoz. Aztán egy hóeséses hajnalon a nagy b