Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2009

Rendszerváltás 2009

Lassan célegyenesbe ér az életem eddigi szakasza. Sok mindent tudnék írni, hogy milyen érzések keringtek bennem, amikor felhívott Áron és Kriszta Angliából, hogy feltegyék nekem azt az egymondatos, egyszerű mondatszerkezetű, elsőre is kitűnően érthető kérdést: -Van kedved 1 évre kijönni tanulni a Bibliaiskolába? Csend, aztán valami olyat mondhattam, hogy meglátjuk... még beszélünk róla... vagy ilyesmi. Aztán éjjel nem ment az alvás. Kedvem? Persze hogy van!!! Azonban mégsem annyira egyszerű a dolog. Mert kedve az embernek sok mindenhez lenne... de mindent mérlegre kell tenni, ki kell számolni, fel kell térképezni, fel kell dolgozni. Aztán végiggondoltam, hogy az előző NAGY lépésnél hogy volt. 19 évesen álltam a telefon mellett, kezemben egy újsággal, amiben a következő mondat állt: "Önkénteseket keresünk koszovói karitatív munkára. Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány." És tárcsáztam a számot, és a vonal végén Sándor vette fel, és azt mondta, hogy hétfőn indulunk. És csütört

napjaim

Kép
Minden közhiedelemmel ellentétben, nem hagytam abba a blogírást, csak nehezen jutok mostanság gépközelbe. :-) Amióta utoljára írtam, egy csomó minden történt, és ahogy a mondás mondja, tán csak akasztott ember nem voltam eddig. A naptáregyeztetés egy patikamérleg precízitását igényli, munkahely, angol, családi programok, koncertek, gyüli, magánélet finom egyensúlyozásával. A balra látható fényképen Mi a sofőrök, és M.W.Smith vannak, és jobbszélen nagyon büszkén feszítek, mert még a gép indulás előtt sikerült elkapnuk egy fényképre. A tag egy kétnapos rohanós-koncertezős-sajtótájékoztatós őrület után, a legnagyobb megdöbbenésünkre, elképesztő kedvességgel mondta, hogy "Nagyra értékelem, amit értem, és a csapatért tettetek, nagyon köszönöm a szolgálatotokat" Erre csak annyit tudtam mondani, hogy "Enyém a megtiszteltetés" vagy valami ilyesmi. x millió eladott lemezzel a háta mögött is meglátja az ilyen kis csavarokat a gépezetben mint mi. Tényleg elképesztő arc... Azt

Voltam szavazni: Ő AZ ÉN KIRÁLYOM!!!

Kép

Nagy az Isten állatkertje…. és alacsonyan van a kerítés

Húsvét előtti napokban egy bevásárlóközpontban áldoztam a fogyasztás oltárán, amikor a hangosbemondón megszólal egy női hang: “AKCIÓÓÓÓ! Epzes, és zselés szaloncukor, kilónként 150 Ft-ért, amíg a készlet tart, a középső sorban…” Épp a pénztárhoz mentem, aztán mondom magamban: “Ez tutti, hogy kandi-kamera lesz… megnézem magamnak: Húsvétkor akciós szalon-cukor?!?!?!” És de. Emberek tépték-szakították a dobozokat, zacskószámra az ömlesztett édességet. Biztos karácsonyig lefagyasztják, amikor maj’ újra érdemes lesz eljönni a lejáratközeli csokinyulakért. Aztán: Hogyan emelkedhet a trappista sajt ilyen ikaroszi magasságba, hogy az érte rajongók, (mint egy harmadosztályú tinizenekar koncertjén) összeverekedjenek, egymáson taposva gázoljanak?!?! Íme: http://index.hu/bulvar/2009/06/08/rendorok_fekeztek_meg_a_trappistaert_orjongoket/

Hidász Tomi mutatta

Kép
csak egy kis ínyencség, mindenkinek küldöm, aki szereti….