Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

Az utolsó nap a csónakban

Egy kedves barátommal beszélgettem a minap. Életről, hitről, művészetről, hétköznapokról, tervekről, álmokról. Az a fajta közösség ez, ami, akár ha évekre is megszakad, (mert más a munkamező, más a gyülekezet)  ugyanott tud folytatódni. Talán mert nem a preferenciáink vezérelnek, hanem egy közös elhívás, indíték. Sokat gondolkodom azóta is a szavakon, de legfőképpen azon, hogy mennyire király, hogy van valami, illetve Valaki, aki miatt az élet valahogy nem csak zajlik, de mederben zajlik. Van eleje, és van vége a dolgoknak. A kettő között pedig van produktum. Szeretek emberekkel beszélni, akik kihívást jelentenek a számomra, mert olyan helyeket járnak be, ahol én még nem jártam. Inspirálnak, előre visznek. Mindig "elégedetlenek", Ők a teljes képet látják, mert az van a szemük előtt. És amíg a teljes kép nem rajzolódik ki, azok is maradnak. Elégedetlenek. Sokan beszélnek úgy a kereszténységről és hitről, mint egy negédes, kellemes, nyájas, álomszerű létről, ahol vasárnaponként

Túl a 20.000. látogatón!

Túl az államalapítási ünnepségeken, egy újabb 20-as számmal, pontosabban 20.000-rel ünnepelek itt a képernyő kékes magányában, ennyien kattintottatok, olvastatok, véleményeztetek, követtétek eddig a blogot! KÖSZÖNÖM mindenkinek! :-) revbal