Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Szotlanul ulnek es bamultak maguk ele... Mar negyedik napja hanykolodnak a nyilt oceanon, a ketszemelyes mentocsonakban, negyen. Mar regen tul vannak az osregi, vitorlas halaszhajo elvesztese miatt erzett letargian, az okok, es okozatok felett valo vitatkozasokon, es az egymas hibaztatasan. Egyetlen cel lebeg a szemuk elott: Valamikeppen elve hazajutni. -En akkor is lecsuktam a rakter fedelet!-motyogta meg mindig morcosan maga ele az ifju halasznovendek. -Hagyjuk, ezt mar megbeszeltuk!-zarta le egy figyelmezteto kezmozdulattal a hajo kapitanya. Erdes kezeben megremegett a megtomott fustolgo pipa. Mindenki mashogy emlekszik a tortentekre, de vegul is a lenyegen nem valtoztat, miszerint szeretett kis hajojuk most ott pihen a 4 fokos jeghideg Oceanfeneken. Jo egy hete akadtak bele egy oriasi halrajba, vidaman huztak a halot, es toltottek meg a hajo rakteret az ertekes rakomannyal. nagyon nagy peldanyok uszkaltak a hajotestben elhelyezett oriasi tarolotartalyban. Viszont a hajo mozgasan is

Ma reggel Dave Matthews tanitott minket kommunikalni. Jo volt hallgatni, ahogyan tisztan, es erthetoen magyarazta a dolgokat. Merthogy a jo kommunikacionak pont ez a lenyege. Tiszta, ertheto, kovetheto beszed, egyenlo jo kommunikacio, es a jo kommunikacio eredmenye, a jo kapcsolat masokkal. A kapcsolatok leepulese pont a kommunikacio hianya, vagy a rossz kommunikacio miatt van. Nalam ez most pontosan betalalt. Ahogy beszelt a tanar, egyre jottek elo a tavoli, es nem is olyan tavoli multambol kepek, helyzetek, nem fogadott telefonhivasok, elfelejtett e-mailek, vegiggorcsolt gyulekezeti alkalmak, majd megoldodik helyzetek. Hogy mennyi mindent megoldott volna egy "koszonom", vagy egy kicsit tobb koncentralas valakire, vagy eppen egy kedves, de hatarozott "nem". Jo idoben kimondott szavak, se' nem korabban, se' nem kesobb, hanem pont idoben. Sokszor ennyire egyszeru. Es helyette jonnek az "en nem ugy gondoltam", a "felreertettel", "ha k

Most vagyok a felénél... Az Academy-nek. 5 hónapja hideg-meleg, korán fekvés, és korán keléssel, remegő lábakkal a villamosmegállóban várni az utolsó villamosra... sokszor ájulásig pakolás, hogy a másnap kezdődő alkalomra érkező tömeg kényelmesen, a lehető legjobb minőségben hallhassa az evangéliumot. Csinálod, mert mások is csinálják. Nem hagyhatod cserben a többieket. Ez a szabály. Aki nem bírja, kiesik. Tegnap egy kedves osztálytársam, Po az egész napos pakolás, a három gyülekezeti alkalom után megkérdezte, hogy nekem nincsenek-e olyan gondolataim, hogy hagyni kellene mindent, és hazamenni, végre pihenni, és azt csinálni amit akarok. Persze, folyamatosan ez szól az agyamban. Főleg amikor fáradt vagyok. Persze. Nem esik jól, amikor már nem érzem a lábaim, és a fáradtságtól lüktető fejemmel még azon is kell erőlködni, hogy jól fejezzem ki magam. Mert én is húsból, vérből vagyok, tele vágyakkal, régi beidegződésekkel, megszokott kényelemmel. Ember vagyok, méghozzá nagyon is. És eszemb