Ide most valami okosat...
Ide most valami okosat kellene írnom az olvasóimnak, -vagy ha másnem magamnak-, erről az évről. Karácsony után, szilveszter előtt a kötelező számvetés idején. Az ünnep valódi lényegéről, a megújulásról, a téli napfordulóról, hogy "Jézus nem is karácsonykor született, de azért mi ünneplünk"-ről. A fogadalmakról, a zsírszegény, mozgásgazdag jövőről. Írhatnék a küzdelmekről, és örömökről, az áldásokról. Egy helyről írok inkább, amit magamban seol nak hívok. Egy kórházi osztályról, ahol az elmúlt napok egy részét töltöttem. Látogatóként persze. A hely, ahol öt nappal ezelőtt még heten feküdtek, és tegnap már csak négyen maradtak. A néni, aki a középső ágyon feküdt, egy pokróc alatt zihálva, üveges szemekkel nézve a repedezett plafont. Másnapra nem volt ott. A másik, aki képzeletbeli rokonaival társalog egy soha meg nem valósuló hajmosásról. Néha rámnéz, és megkérdez: " Te vagy az papa?!?" A harmadik, akinek teljesen ép tudata van, és néha magkér, hogy adjam a szájához