Nem mondjuk ki a nevét…
Hosszú, internethiányos hét után, és mindenféle gagyi kifogáskeresés után billentyűzetet ragadtam. Most, hogy “megszelídítettelek” benneteket kedves rendszeres blog-olvasók, nem hagyhatlak benneteket parlagon. Most pedig nézzünk meg egy rövid reklámfilmet, mielőtt továbbolvasnánk. Íme: Ne mondd nekem, hogy nem kapott el a trabant-szabadság érzése? Nem érzed az el nem égett keverék illatát? A távolságot, ami nem egy megkapandó üveggolyó, hanem kellemes nyári kaland… visszarepít. Nem rég néztük meg az Ausztrália c. filmet ahol egy kis aboriginal gyerkőcnek sajnos meghal egy hozzátartozója. A helyi szokás kimondja, hogy aki elment, annak nem mondhatják ki többé a nevét, ezért aztán csak úgy emlegették, hogy: “az, akinek nem mondjuk ki a nevét”. Itt van Ő. Elment. Itt hagyott minket. Pedig láthattuk Őt futva, korahajnalban a Margitszigeten ürgebőrbe varrt (by lala) jelentéseket vadászni. Majd ezeket a legnagyobb titokban szállította Londontól Larnakáig. Persze Mi folyton a nyomában