Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Hét nap, nyolc város: Sheffield, Nottingham, London-Luton, Budapest, Hajdúsámson, Debrecen, Liverpool, Leeds. Kezdem az elején. Pénteken pontban éjfélkor indultunk útnak Sheffield ből, hogy eljussunk Debrecenbe. Életem talán legjobb koncertélményére... ráadásul a szinpadról. na de nem rohanok annyira a dolgok elébe. Szóval Sheffield Coach Station, 1:20 am. Krisztával (Ő is jött, mert volt egy kis hivatalos dolga Mo.on) ülünk a párás angliai hajnalban, és a fáradtságtól minden apró félmondaton, 20 percet "vitatkozunk" amolyan elröhögősen, de azért megjegyezzük, hogy ha sokáig tartana az út, biztos hogy megfojtanánk egymást. :-D Aztán az út sokáig tartott, de nem fojtottuk meg egymást. Szóval hajnali 3-kor kidob minket a Nationalexpress buszsofőre, a mégpárásabb, mégfázósabb, Nottinghambe . Ahogy a hajnalban felriasztott emberek nagy többsége, én is, mi is a teljes koordinálatlanság, és a hagyjálbékén állapotban álltunk a pályaudvaron, többedmagunkkal. A buszsofőr már ismerősk

Szóval az átlagos emberek. Ezen a hétvégén volt a gyülekezet szervezésében a "Night of Honour" nevű gálaest, ahol megünnepeltük a hétköznapi embereket, csak azért, mert mondjuk 6 nehezen kezelhető gyermeket fogadtak örökbe, és mert tisztességesen felnevelték őket, vagy mert éppen Ő a legsegítőkészebb szomszéd, vagy a legjobb fej buszsofőr. Az emberek elővették a legszebb ruhájukat, kiöltöztek, és a gyülekezet pásztorai, és vezetői, valamint a város vezetői, átadták nekik a díjakat. Mindenki felszabadultan nevetett, vagy éppen örömében sírt. És akkor Dave elkezdett beszélni hozzájuk. Nem evangelizált, nem imádkozott kézrátétellel, csak elmondta, hogy pont az ilyen emberekre van szüksége ennek a nemzetnek, hogy felemelkedjen. Mert ha te tudsz szintet lépni, akkor tudsz emelni másokat. minden nap egy lépés. És az átlagos emberek, egyszer csak elkezdenek átlag felett teljesíteni. Ha jól emlékszem, egyszer sem ejtette ki a száján, azt hogy "megtérés" vagy "bűn"