Szentimentális hétvégi tapicskolás.
Éppen New-York felé tartottam a világ legnagyobb utasszállítóján, hogy átszálljak egy másik repülőgépre, és eljussak a világ talán legszegényebb országába. A hosszú úton megunva a buta filmeket, a zenecsatornán bukkantam erre a dalra. Amos Lee El Camino-jára. Ennek már vagy egy éve. Sok minden történt azóta, amit még talán nem tudnék leírni. Talán ezért adta a Jóisten a zenét nekünk, hogy ki tudjuk fejezni amit leírni úgy sem tudnánk. Ez a dal "Az Útról" szól. Arról, amit mindenkinek végig kell járni. Ha egyedül, akkor úgy ha társakkal, hát úgy. Aztán nem olyan rég tért haza Lala és Szilvi az El Camino-ról. Ahogy hallgattam a beszámolójukat, és néztem a képeket, megértettem, az út a cél mellett arról is szól, hogy magát az utat élvezzük, és vegyük észre az ajándék pillanatokat. (mondtam, hogy szentimentális lesz) Félrepöckölni egy megszáradt narancshéjat, és nézni ahogy tompán koppan a törött konyhakövön, vagy eltölteni pár percet egy régi baráttal. Ez is része az útnak.