Szentimentális hétvégi tapicskolás.
Éppen New-York felé tartottam a világ legnagyobb utasszállítóján, hogy átszálljak egy másik repülőgépre, és eljussak a világ talán legszegényebb országába. A hosszú úton megunva a buta filmeket, a zenecsatornán bukkantam erre a dalra. Amos Lee El Camino-jára. Ennek már vagy egy éve. Sok minden történt azóta, amit még talán nem tudnék leírni. Talán ezért adta a Jóisten a zenét nekünk, hogy ki tudjuk fejezni amit leírni úgy sem tudnánk. Ez a dal "Az Útról" szól. Arról, amit mindenkinek végig kell járni. Ha egyedül, akkor úgy ha társakkal, hát úgy.
Aztán nem olyan rég tért haza Lala és Szilvi az El Camino-ról. Ahogy hallgattam a beszámolójukat, és néztem a képeket, megértettem, az út a cél mellett arról is szól, hogy magát az utat élvezzük, és vegyük észre az ajándék pillanatokat. (mondtam, hogy szentimentális lesz)
Félrepöckölni egy megszáradt narancshéjat, és nézni ahogy tompán koppan a törött konyhakövön, vagy eltölteni pár percet egy régi baráttal. Ez is része az útnak.
Akkor hát előre, és tovább Az Úton.
Aztán nem olyan rég tért haza Lala és Szilvi az El Camino-ról. Ahogy hallgattam a beszámolójukat, és néztem a képeket, megértettem, az út a cél mellett arról is szól, hogy magát az utat élvezzük, és vegyük észre az ajándék pillanatokat. (mondtam, hogy szentimentális lesz)
Félrepöckölni egy megszáradt narancshéjat, és nézni ahogy tompán koppan a törött konyhakövön, vagy eltölteni pár percet egy régi baráttal. Ez is része az útnak.
Akkor hát előre, és tovább Az Úton.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése