Az utolsó nap a csónakban

Egy kedves barátommal beszélgettem a minap. Életről, hitről, művészetről, hétköznapokról, tervekről, álmokról. Az a fajta közösség ez, ami, akár ha évekre is megszakad, (mert más a munkamező, más a gyülekezet)  ugyanott tud folytatódni. Talán mert nem a preferenciáink vezérelnek, hanem egy közös elhívás, indíték. Sokat gondolkodom azóta is a szavakon, de legfőképpen azon, hogy mennyire király, hogy van valami, illetve Valaki, aki miatt az élet valahogy nem csak zajlik, de mederben zajlik. Van eleje, és van vége a dolgoknak. A kettő között pedig van produktum. Szeretek emberekkel beszélni, akik kihívást jelentenek a számomra, mert olyan helyeket járnak be, ahol én még nem jártam. Inspirálnak, előre visznek. Mindig "elégedetlenek", Ők a teljes képet látják, mert az van a szemük előtt. És amíg a teljes kép nem rajzolódik ki, azok is maradnak. Elégedetlenek. Sokan beszélnek úgy a kereszténységről és hitről, mint egy negédes, kellemes, nyájas, álomszerű létről, ahol vasárnaponként előlibben egy kis barokkos feszítéssel Isten, és éppen hóbortja szerint vagy hozzánk dörgölődzik, vagy odacsap pár villámot. S ha villámlik is néha, azért megszán bennünket, és kegyesen megveregeti a vállunkat: "viszlát' jövő héten ugyanitt". mi pedig a következő héten próbálunk jobbak, türelmesebbek, szebbek lenni. Blehh. Vannak rendíthetetlen elégedetlenkedők, akik nem veszik be ezt. Hisznek Istenben. Hisznek abban, hogy Isten a hétköznapoknak is az Istene. Hogy ott van a betegágyaknál, a kudarcoknál, a magányos éjszakáknál. Ott van a leégett romokon is.

Itt van egy személyes kedvencem: Péter a Bibliából.

Jézus meghal, a tanítványok bezárkóznak. Péter bámul maga elé. Élete romjain. A többiek talán sóhajtoznak, talán keseregnek. Nem tudjuk. Egy valamit tudunk. Péternek elege lett. "Srácok. Én leléptem, megyek halászni!"-mondta "Mi is megyünk veled"-mondták

 Simon Péter azt mondta nekik: „Kimegyek halászni.” Erre a többiek így szóltak: „Mi is veled megyünk.” Ki is mentek és csónakba szálltak, de egész éjszaka nem fogtak semmit. 

Péter elindul, mögötte a tanítványok. Nem mind, de elegen. Elegen ahhoz, hogy egy  makacs, fafejű embert, mint Pétert, kellően idegesítsen. Elindul, hogy csinálja a dolgát, erre a nyakába szakad egy csapat aggódó kilátástalan ember. Hát akkor vissza, a jól ismert sémákhoz: a tenger, a hajó, a hal az biztos. Vissza a piacra veszekedni, a hajnali fogásra elsőnek kiérni, főni a napon, kérges tenyérrel hálót húzni. A messiás projekt becsődölt, lássunk neki a munkának. Csináljuk az, amihez értünk.

de egész éjszaka nem fogtak semmit.

Seeeeeemmmit! Zéró. Mr. Majdéntudomjobban már meztelenre vetkőzik. Próbálja így-úgy-amúgy. Hajnalig dobja a hálót. Semmi.

És akkor valaki beszól a partról: "Dobjátok a jobb oldalra"

Jézus megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?” „Semmit” - felelték a tanítványok.

Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a csónak jobb oldalán, ott majd találtok.” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, annyi hal volt benne.

Péter életében másodjára beleveti magát a vízbe, és eszelősen elkezd úszni a part felé. "Ez Jézus! Ez az Úr" lihegi folyton, minden lélegzetvétellel.

 Élete utolsó napja volt a csónakban.

De ahhoz, amihez értett, soha nem vette el Isten: maradt halász.