Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Kosztolányi írt egy esszét Széchenyiről. Miszerint a "Legnagyobb Magyar" a '48-as szabadságharcokat megelőző napokban összehívta a legnagyobb nemeseket. Állítólag többen már-már készültek haza, mert a grófúr csak nem akart megjelenni az általa szervezett fogadáson. Egyre nőtt a feszültség. A cseh, és bécsi udvarból származó komornyikok nem győzték mentegetni Urukat. Egyszer csak kivágódik az ajtó, és megjelenik Széchenyi. Csapzott hajjal, egy, a szorongattatástól összegyűrt papírral, minden protokollt félrelökve, bevágtat középre, és azonnal a mondandójába kezd: Itt állunk Európa közepén, mint Európa szégyene. Népünk tunya, bárdolatlan, úrhatnám, az igazság iránt érzéketlen, kötelességre renyhe, pallérozásra nem fogékony(...) Azt javaslom, hogy adjuk át e népet a császárságnak, olvasszuk be a nyelvét a német nyelvbe, amit e nemzedék biztosan el fog ítélni, de az azt követők hálásak lesznek nekünk(...)Majd belepi a por. Csak az fáj, hogy az alvót felriasztottam. Majd elals

Komolyra fordítva a szót... Vasárnap egy felejthetetlen alkalmunk volt Velencén. Kezdve azzal, hogy a barátaim, a Csapat nagy része eljött, hogy együtt ünnepeljünk. Nem alkalmat, vagy embereket, hanem Istent. Szabó Balu vezette az alkalmon a dicsőítést, ami robbant. Az a sok várakozás, hála, felmagasztalás, ami a gyülekezetben a héten feszült, most egyszerre kirobbant. Régen tapasztaltam ilyet! Akik ismerttek, tudjátok rólam, hogy mostanában egyre inkább kezdem kerülni a mesterkélt, külsőségekkel telerakott, karizmatikusnak tűnő, de üres megnyilvánulásokat. Ez az alkalom azonban teljesen más volt. Mintha Isten maga melengette volna a szíveket. Az igehírdetésen megint valami olyan történt velem ami már régen. Lala és Szilvi tanított az "Ifjaknak, Gyermekeknek, és Atyáknak". Megértettem, hogy Isten szintet akar velem lépni. Véget kell vetnem a rövid távú fellángolásnak... Isten ezúttal izzani akar látni. Nem nagy lánggal, de nagyobb hővel. Begyullni, és lassan, de biztosan égni

Erre a bejegyzésre Bori blogja http://www.fillemarron.blogspot.com/ vett rá. Mert ha ő végigment mindazon szörnyűségeken amiket leírt, akkor én is írhatok arról, hogy mi történt velem. Megfigyelnek, sőt olvasnak a gondolatomban. Ott ülnek a gép előtt, és hümmögnek, ahogy olvassák ezeket a sorokat. Azt hisszük, hogy egy távoli bolygón élnek, és zöldek, és nagy fejük van. Hát nem. Itt élnek a földön, és ráadásul MAGYAROK mind. Az elsők a honfoglalók voltak, akik elfoglalták a Kárpátmedencét. Ők a leszármazottak. Úgy hívják magukat, hogy "A Csapat". A legutóbbi összeesküvésük ellenem pont két napja volt. Nehezen tudok róla írni, de megpróbálom. Adélt valahogy rávették (lehet, hogy Ő is AZ) hogy tartsa teljes titokban amig megszervezik a kényszervallatásomat, és hosszabb megfigyelésemet. Este 6 körül volt, amikor Adélka megjegyezte, hogy lassan mennünk kell "valahova", ahol találkozunk "valakikkel". Én persze gyanútlanul, mit sem sejtve léptem ki a lakásunk