Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Ez a blogbejegyzést bátyámnak, Lalának ajánlom... :-D Mert motívált, és ösztönzött, mert mellettem állt. Amúgy idő közben készült egy majdnem kétoldalas meg nem született blogbejegyzés, amit végül is nem tettem közzé. Magam olvasgatom minden nap. Mostanság annyi minden történt, hogy már az elejét sem tudom a dolgoknak. Aki lemaradt valamiről, annak mondom, hogy most épp Angliában vagyok, egy vezetőképző suliban. Augusztus végétől vagyok kint, és nem kis változásokon mentem át azóta. Ha egy szóba kell összefoglalni azt, ami most történik velem, akkor az a "kultúrsokk". A kormány itt is baloldali, de az autókban a jobb oldalon van.... lekvárospirítós, angolreggeli, és angol hidegvér, ami néha nem is annyira hideg. Csak hogy a legfontosabbakat említsem. A legfontosabb dolog amit itt megtanulok, az az, hogy lehet, és kell is nagyobban gondolkodni, hogy "merjünk nagyok lenni", hogy bátran gondolkodjunk merészen, és törekedjünk a profizmusra. Ne érjük be azzal, hogy majd

Lassan 2 hónapja tart a suli. A hétfők és keddek kivételével szinte minden nap foglalt. Az elején nem ment teljesen zökkenőmentesen az átállás a helyi viszonyokra. Most már talán jobb egy kicsit. Áron meg Kriszta már megcsinálták a sulit, szóval nekik volt egy-két tippük, hogy hogyan kell jól túlélni. Pihenés. Az szinte nincs. Lévén hogy este 11, éjfél körül érek általában haza, és reggel 8-kor legkésőbb ki kell lépnem az ajtón, hogy minden rendben menjen. Az elején tele voltam frusztrációval, hogy ez így képtelenség lesz, egy idő után bele fogok őrülni. Aztán lassan megtaláltam napközben azokat a szabad 15-20 perceket, amikor csendben egyedül lehetek. 5-10 perc alvás, vagy csak magam elé bámulás. Az elején az osztálytársaim még megkérdezték, hogy "minden ok?!?" de már rájöttek, hogy én így lazítok. Egyhelyben ülve, vagy kicsit szunyókálva. Volt, hogy napközben, már 2 óra tájban elérkezett a pillanat, hogy látszólag az erőm végére értem. Aztán valahogy akkor is végigcsinálta