blog, a bátyámnak :-)

Ez a blogbejegyzést bátyámnak, Lalának ajánlom... :-D Mert motívált, és ösztönzött, mert mellettem állt. Amúgy idő közben készült egy majdnem kétoldalas meg nem született blogbejegyzés, amit végül is nem tettem közzé. Magam olvasgatom minden nap. Mostanság annyi minden történt, hogy már az elejét sem tudom a dolgoknak. Aki lemaradt valamiről, annak mondom, hogy most épp Angliában vagyok, egy vezetőképző suliban. Augusztus végétől vagyok kint, és nem kis változásokon mentem át azóta. Ha egy szóba kell összefoglalni azt, ami most történik velem, akkor az a "kultúrsokk". A kormány itt is baloldali, de az autókban a jobb oldalon van.... lekvárospirítós, angolreggeli, és angol hidegvér, ami néha nem is annyira hideg. Csak hogy a legfontosabbakat említsem. A legfontosabb dolog amit itt megtanulok, az az, hogy lehet, és kell is nagyobban gondolkodni, hogy "merjünk nagyok lenni", hogy bátran gondolkodjunk merészen, és törekedjünk a profizmusra. Ne érjük be azzal, hogy majd elmegyünk, oszt szól az ige, és majd lesz valami. Akár 25 embernek, akár 1200-nak, ugyanazt a minőséget adjuk. Megdöbbentő, hogy itt egy istentisztelet, inkább hasonlít egy tv-forgatáshoz (merthogy az alkalmak fent vannak egy műholdas csatornán is) mint egy megszokott csendes ásítós vasárnap reggel. Profi stáb, kamerák, média, másodperces időbeosztás. Aztán megismertem szépen lassan ezeket a "profi" embereket. Van köztük postás, kétkezi munkásember, diák, tanár, orvos, ápolónő. Átlagos emberek, átlag feletti teljesítménnyel. Egy döntésen múlik az egész. Mertek lépni. Nagy volt a "kabát" amit rájuk adtak, de lassan belenőttek. Hibáznak? Igen. Megtorpannak? Nem.

És ha belegondolok, hogy Magyarország tele van átlagos emberekkel, akkor máris jobban érzem magam, mert bár én is egy vagyok közülük, de talán akkor meg tudom csinálni. Egy közösséget, ahol átlagos emberek, atlag feletti dolgokat tesznek. Ahol nem a korlátok tartják össze az embereket, hanem a szeretet mágnese. És a folytatás... még ma! :-) tényleg.