Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Kellemes langyos szél ébresztette. Még sötét volt. A környező fákon ugráló apró kis szemtelen majmok versenyt visítoztak egymással. Az éjszaka aktív állatok lassan befejezik vadászatukat, és ki-ki a saját odújába viszi zsákmányát, hogy az örökké éhes kicsinyeket megetesse. Vannak szerencsések, és vannak áldozatok. Volt aki vadászni indult, de végül ő lett a zsákmány. Szóval ment a csetepaté, a lombok táncolva rebbentek ahogy a majmok ugrálva menekültek nagyobb társaik elől. Tudta, hogy ez jó jel. Mármint a zaj. A csend mindig rossz. Ha az állatok hallgatnak, akkor baj van. Akkor valami, vagy valaki közeledik, settenkedik. Az viszont soha nem jelent jót. Félálomban lassan leengedte törzse mellé a kezeit, amik eddig összefonva feküdtek a mellkasán. Egyensúlyban tartotta magát. Még így is, hogy kezeit széttárta, tökéletesen beleolvadt a lombkoronába. Alulról csak a nagyon éles szeműek vették volna észre. Azok közül is csak azok, akik állandóan felfele tekintgetnek. Vagy mondjuk egy ragado

Ujjai görcsösen szorították a párcentisre lefaragott ceruzát. Nehezen ment neki az írás, mert le volt gyengülve. Lassan már az idejét se' tudja, mióta bolyong az erdőben. Ha nem lenne a notesze, amiből visszaolvashatná az elmúlt napokat, azt hihetné, hogy évek óta csak körbe-körbe kering. Minden fa egyformának tűnik, és minden dombtető után, csak egy újabb jön. De a száraz igazság, ami visszaköszön a kis füzetből, teljesen másról beszél. A térképen berajzolt útvonal pedig mondhatjuk, hogy majdnem egyenes vonalat állít a kiindulási pontra. 22 napja tették ki helyi vadászok egy sáros földút mentén, és szemeikkel kísérték lépteit, ahogy belesüpped az őserdő örökké félhomályos sűrűjébe. A 10 kg élelmiszer szigorúan beosztva is, és az erdő nyújtotta kiegészítő táplálékaival együtt is csak két hétre volt elég. Az elmúlt nyolc napban minden mozgó dolgot megevett. Lárvákat, békát sütve, gekkót, és egyszer egy kígyót is megvacsorázott. A hátizsákja, és a hátán átvetett puska szíja véresre

A motorsport-versenyzők fura figurák. Tíz-meg százezrek rajonganak értük, adnának bármit, csak hogy egy darabot megszerezhessenek a tehetségükből. Általában kisgyermekként, már valami kis kétkerekű zümmögőn kezdik... Végigmennek a ranglétrán, a természetes szelekció, meg a jó menedzsment révén, a nagy kategóriás vasakat is meglovagolják. Versenyeket rendeznek, ahol folyamatos a hadi készültség. A gyári csapatokat, a legjobb mérnökök támogatják, míg az egyénieknek be kell érnie kisebb apanázzsal, és szerelőgárdával. A motor, és a rajta ülő pilóta, sokszor csak 2 ujjbegynyi felületen érintkezik az aszfalttal. Nem kell messzemenő logika ahhoz, hogy rájöjjünk, ez a világ egyik legveszélyesebb sportja. Fizikailag minden folyamatosan a tűréshatáron van tartva. A motor teljesítménye, a gumi állapota, az aszfalt minősége, a pilóta testsúlya, és testhelyzete, mindez egy finom patikamérlegen billeg a futamok alatt. A futam, és végül a világ legjobbja az, aki a mérleg nyelvét egyensúlyban tudja