Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Dávid Zsoltára Istenem, pásztorom! Nincs semmire szükségem, mindenem megvan. Bőséges, gazadag földbe ültettél, friss víz vesz körül, ami soha nem apad ki. Amikor a te igazságod szól, mintha friss levegőt vennék, olyan az. Mindig a helyes irányba állít,  pont, amerre mennem kell.       Akkor is, ha az utaim nehéz, reménytelen helyeken is vezetnek,  mint a halál völgye Nem félek, ha látom, ahogy mellettem vagy. Bizalmad pásztorbotja biztonságban tart engem. Hatfogásos vacsorát tálalsz elém és még arra is van gondod, hogy az ellenségeim ezt lássák. Elkapod a fejem, ha lecsuklana, ilyenkor az áldásaiddal itatsz meg. A te gyönyörűségeid és szereteted üldöz engem,  minden egyes nap. Végre hazaértem a Te házadba,  és innentő kezdve itt akarok maradni életem hátralevő részében. (Message verzió)

Reggel résnyire nyitott szemeimen keresztül próbáltam feltérképezni az új környezetet. A hajnali madárcsicsergés, ami a kispesti lakás ablakán szűrődött be, mintha most tízszeres hangerővel, és  erőteljesebben szólna, és meg mernék esküdni, hogy egyenesen a szobából jön. Aztán összeállt a kép, lassan betöltött a rendszer, és realizáltam, a felhúzott térdemen ül Fifi, Bettikém papagája, és rám meredve csicsereg. Első találkozásom vele, (mármint a madárral) kb. két éve történt. Beléptem a lakásba, hangosan köszönve, mire ő fenyegetően vijjogva,  az arcom felé repülve széttárt szárnyakkal próbált elüldözni. Az első kérdésem Bettihez az volt, hogy “hány éves a madár?” és hogy “meddig él egy ilyen?”  Na de ami a lényeg, hogy két év alatt eljutott a kapcsolatunk odáig, hogy már adott esetben a vállamra repül, és félre billentett fejjel vizslatja az arcomat. A papagáj meglehetősen kíváncsi és okos állat. Ezt kihasználva, Betti az egyik reggeli során felbuzdított, -mikor is a madár a váll