Szombat reggel

Ma reggel ébredés után az volt az első gondolatom, hogy “már megint elfelejtettem kivenni éjszakára a tekegolyót a számból!!!??” Aztán rájöttem, hogy csak az arcom van feldagadva…. Szóval mostanában elkezdtem egy átfogó fogászati kezelést, amire a szervezetem sztrájkkal válaszolt. Ha szuperszpiricsöl lennék, valószínűleg valami szellemi áthallást találnék a dolgok között, mint pl.: A fájó beavatkozást vagy lázadás követi, vagy beletörődés…

és már lehet vonni a párhuzamot Isten-ember, Egyház-egyén, Miniszterelnök-Nép, Rendőr-Autós, Fogorvos-Balázs közé… :-) Azt gondolom, a legtöbbet azzal ártanak a keresztények, hogy a természetes dolgok mögé, is megalkotják a maguk kis konspirációjukat.

Erre egy jó példa, amikor egy ismerősünk kölcsönkérte a Szeretetszolgálat egyik autóját, majd amikor visszahozta, csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy az autó váltója tönkrement, mégpedig azért, mert ezzel üzent Isten, hogy az alapítvány vezetése “nem tud váltani”… Erre K.T. munkatársam meg annyit mondott, hogy: Nekem meg ezzel azt üzenték fentről, hogy TE nem tudsz váltani… na ez a nem mindegy… :-)

Mindent a maga helyén.

Régi kedvencem Ezékiel próféta, és kifejezetten a látomás a csontokról… 

Ezek37

Isten elragadja Ezékielt, és elviszi egy csontokkal teli völgybe. Kietlen, száraz vidék, kősivatag, forróság. És Isten parancsol E-nek, hogy prófétáljon a csontoknak… hogy éledjenek újra. Teljes képtelenség. Aztán megtörténik a lehetetlen. Inak, hús, bőr kerül a csontokra, és újjáéled a sereg.

Hasonlót láttam én is Kambodzsában a gyilkos mezőkön, ahol a vörös khmer hadsereg, emberek tízezreit végezte ki, kíméletlen futószalag módszerrel… Hiszem, hogy a kambodzsai Ezekielek ma is tudnak prófétálni a csontoknak!!!! És a magyar Ezékielek? hol vagyunk?

 

cambodia

Délután laza pihenő, kis családi összröff.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ujra, es ujra

Politikailag Korrekt

“Isten hozta Pelikán elvtárs!… Meg a fekete autó atyám”