GÁZÓRA

Az előző bejegyzésemben ígértem, hogy írni fogok azokról az útjaimról, amiket a Baptista Szeretetszolgálat kötelékén belül tettem és tehettem meg. Ezt a mintát most egy szomorú, de aktuális hír miatt töröm meg: 

A gázszolgáltató munkatársai megpróbálták leszerelni a gázórákat csütörtökön az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti, Dankó utcai intézményeinél - írja a Magyar Hang.

Ónodi István gazdasági igazgató a lapnak elmondta, reggel jelentek meg a szakemberek, hogy leszereljék a két gázórát. Ezt megakadályozták, ekkor viszont az utcáról akarták elzárni a gázt, de ezt sem engedték. Jelenleg önkéntesek őrzik a helyszínt.

A Dankó utcai két intézménynek 30 millió forintos gáztartozása van, azonban az állam azonban jóval többel tartozik nekik. Most közösségi gyűjtés indult a megsegítésükre. 

Forrás: HVG

A szociális segítőként végzett munkám egy jó nagy szeletét a hajléktalanokat segítő "Utcafront" intézményében töltöttem. Egymás után legalább öt telet az úgynevezett "Krízisautón" szolgáltam munkatársaimmal. A feladat az volt, hogy a téli hidegek idején az utcán élő hajléktalan embereket a nagy hidegek elől védett helyre vigyük, esetleg kórházba. A munka nagy része győzködésből állt. Az utcán élő embert arról, hogy be kellene menni valami védett helyre a biztos kihülés elől, a kórházakat és egészségügyi ellátókat pedig arról, hogy be kellene fogadni egy embert a nagy hideg elől. Persze ez most durva általánosítás, de a valóság tényleg valami hasonló volt. Rengeteg kórházat és szociális intézményt jártunk meg a telek alatt. Egy hely volt viszont, ami tényleg mindig is kiemelkedett a többi ellátó közül és ennek az atmoszféráját egy történettel szeretném valahogyan visszaadni: 

A kliens neve legyen mondjuk Zsolt. Politoxikomán szerfüggő. Mindenevő, pontosabban minden káros anyag-evő. Testileg és pszichésen egy kiégett roncs.  Zsolt egy kábítószerfüggő társasággal egy budapesti lakásban tengette életét. Rendkívül lelakott lakásban. Egy alkalommal, amikor segítséget ajánlottunk neki, még mi is meglepődtünk, mert elfogadta. Féloldalasan feküdt egy összevizelt matracon. "Volna itt egy kis probléma"- mutatott a lábszárára, ami a sovány testéhez képest is nagyjából négyszeresére volt duzzadva. Mindkét lábszára tele volt fekélyekkel, kelésekkel. Én bírom a durva dolgokat, de amit akkor láttam, azt nehéz volt feldolgozni. Fél óra kellett, hogy segítséggel kicsoszogjunk az autóig. A téli hidegben az autó összes ablakát lehúzva jutottunk el a Dankó utcai központig, ahol az egészségügyi csapat soron kívül fogadott minket. A nagyjából negyven kilós emberi roncsról le kellett vágni a nadrágot, hogy a zuhany alá tudjuk tenni. A kellemes meleg víz alatt is reszketett szerencsétlen. Nagyon keveset tudtunk vele beszélni, mert az elméje sem volt teljesen rendben. Az orvosi vizsgálat után a doktor egy heti három alkalmas fertőtlenítést és átkötözést tett meg terápiának. Hétfő-szerda-péntek. Mentünk Zsoltért időre, leszállítottuk, majd visszavittük. Hetekig, talán hónapokig. Órákat hallgattuk, ahogy az asszisztensnő kedvesen és figyelmesen ápolja ezt az embert, aki feltehetőleg soha nem lesz már hasznos tagja a társadalmunknak. És amit nem hittem volna, ha nem én látom a saját szemeimmel, hogy ennek az embernek minda a két lábát megmentette a gondos orvosi és asszisztensi ellátás.  Hogy mi történt ezután Zsolttal? Ha őszinte akarok lenni magamhoz, azt sem tudom, hogy él-e még valahol... azt viszont tudom, hogy tavaszra újra járni tudott és nem kellett levágni a lábait. Fogalmam sincs, hogy Zsolt mihez kezdett a Dankó utcai ápolás után a második eséllyel, amit ettől az intézménytől kapott. Ahogy láttam, az ottani munkatársakat sem ez "érdeklte". Hogy itt most ki a hibás? Talán Zsolt, aki tönkre tette a saját életét? Talán a szülei? A rossz társaság? Nem tudjuk, ők sem tudták. Csak tették a dolgukat, mert erre tették fel az életüket. Egy biztos, az az orvos a téli hidegben is be fog menni dolgozni és az az asszisztens szintén. Most nagyon úgy tűnik, hogy a gáz-helyzet nélkülünk, civil polgárok nélkül nem fog megoldódni. Csak most, hogy ezt tudom, kicsit nehezebben alszok el, mert arra gondolok, hogy elzárt gázcsap mellett is be fognak járni dolgozni és amíg ki nem rakják őket, kötözni és ápolni fogják az ilyen szerencsétlen Zsoltokat, vagy ha tetszik, útszélen ragadt embereketet. Ha kabátban, akkor kabátban. Ha gyertyafénynél, akkor gyertyafénynél. 

 

 Iványi Gábor