Gál Dávid barátom meghívására érkeztem vasárnap délután a Paulay Ede utcai irodaházhoz. Az e-mail, amit küldött, pár adatot tartalmazott; időpont, utca, házszám és hogy "You is welkome" :-). Próbáltam nem korábban érkezni, úgyhogy a közeli Liszt szobor tövéhez leültem egy pár percre, és rendeztem a gondolataimat, miközben Liszt éppen tébolyultan komponált mellettem... 15:45-kor léptem az épület kapujához, ahol rögtön 3 ember fogadott. -Isten hozott! -köszöntött egy nagyon mosolygós srác. (meg a BKV. mondtam magamban) Itt "átadtak" egy nagyon izgatott, szintén mosolygós még fiatalabb srácnak, akit a szemem sarkából figyelemmel kísértem, mert attól tartottam, hogy egyszer csak spontán a nyakamba veti magát. Átrepültünk a 3. check point-hoz, ahol a fiatal izgatott srác még utánam szólt: "-Odalent rengeteg meglepetés vár!" Ezen a ponton kaptam a veséimhez, és egy hang azt súgta. "most még meggondolhatod magad" :-D nnnnaaa neeem. Summa summárum: a 40 m. amíg megtettem a pincében kialakított konferenciateremig az utat, 5 kézfogás, ugyanennyi mosoly, és fürkésző tekintet. Vendégfogadásból pirospont! Eltévedni esélyem se' volt. Már-már hiányzott a méricskélős, munkásőr bácsik jelenléte, akik lépten és nyomon fürkésznek, és alig várják, hogy szolgálatba helyezhessék magukat.... na ebből nem volt hál' Istennek. Bent egy kellemes atmoszférájú tér fogadott, és pár ismerős, régi szaktárs, Illés, ilyenek. Zene, fények, arányosan simogatták a szememet, és a fülemet. Személy szerint én a fehér összehajtható űrszékeket nem találtam kényelmesnek, de ennyi legyen az összes bajom. Az alkalom pontosan kezdődött, (második piros pont) és a felvezető videóban felváltva láthattunk képeket a világ minden tájáról, és persze Budapestről is gyors snittekkel. A klip végére ütemes taps indult, ami viszont nem volt összehangolva az első dal tak-jelével, amitől egy kicsit mintha megbotlott volna az egész. 4 dal az elején, érezhetően jó hangtechnikán, arányaiban jól eltalált beállításokkal. Összességében egy kompakt produkció képe rajzolódott ki, ahol ügyesen kigyakorolt felesleges tekerésektől mentes gitár-centrikus muzsika szólalt meg, a két énekes ügyesen találta meg a helyét a zenében. A színpad tele volt zenészekkel, de nem volt zsúfolt, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát. A dalok után Tibi szólította meg a közönséget, ahol megkért mindenkit, hogy emelje fel a kezét, aztán helyesbített, hogy mégsem kell, csak ha "úgy" érezzük... Kicsit az esetlegesség érzése fogott el, de ettől én nem éreztem magam rosszul, vagy frusztrálva. Nos, itt nem emeltem fel a kezem. Volt gyermekbemutatás, és egy párnak is gratuláltunk, ahol egy srác most érte meg egy lány kezét. Akkor jöttem rá, hogy a kapuban ők fogadtak. Hallhattunk arról, hogy itt pár Londonból hazatelepült magyar fejében fogant meg az ötlet, hogy Budapest is megérdemel egy értelmes, mai embereknek szóló, közösséget; nevezzük gyülekezetnek. Aztán elérkeztünk az adakozáshoz, ahol önként lehetett hozzájárulni a költségekhez, mindezt szabadon. Nem volt Ószövetségi fenyegetés, miszerint aki nem ad, annak minden jószága, termőföldje, felesége, és gyermeke azonnal elpusztul, sem negédes pénztárcabűvölés, sem manipuláció. A költségekről esett néhány szó, és arról, hogy a jövőben rendszeres alkalmakat terveznek. Érthető és egyenes. Ezután egy videótanítás hangzott el, Dr. Scott Wilson-tól, akinek mellesleg a gyülekezet-stratégia óráit volt szerencsém hallgatni, és már akkor is meglehetősen szimpatikus embert ismerhettem meg, aki végtelenül közvetlen volt velünk. A sheffieldi gyülekezetben is többször megfordult, és milyen jó, hogy nem csak megfordult, de tanított is. :-). A tanítás a szociális kapcsolatainkról, és a befolyásról szólt, mégpedig arról, hogy hogyan tudunk hatással lenni másokra, és hogyan tudjuk hatékonyan, hosszú-távon elérni a barátainkat, szomszédainkat. Az alkalom végén átmentünk egy közeli étterembe, ahol még folytattuk a beszélgetést, itt megismerkedtem Istvánékkal, akik úgy cakompúder családostúl nagyon szimpatikusnak tűntek.
Összességében egy jól összerakott, jó dinamikájú alkalom volt, ahol egy kemény munkával megmunkált (kifogomverniabiztosítékot) "show" része lehettem, nagyon erőteljes üzenettel a tetején. Ha volt is itt-ott baki, vagy tökéletlenség, az csak annyit mutat: ezt is emberek csinálják, ugyanolyan embereknek. Este a villamoson az MR2 rádiót hallgattam, és a "szomorú vasárnap" c. dal ment, recsegően bakelitről, angolul. Nos én nem tudtam azonosulni az érzéssel, mert nekem ez egy "Vidám Vasárnap" (kacsint, kacsint) volt... Huuuupsz... az egy merőben másik cég...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése