Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Tervezzük pár hete Bettivel, hogy leülünk egy közös vacsorára a szüleinkkel. Minden alkalommal közbejött valami. Volt, hogy autó nem volt, aztán akadt, hogy a munkahelyem mindig mindennél fontosabb dolgait intéztem. Aztán tegnap Betti sírva hívott fel, hogy baj van. Sári néni összeesett, és nem tud beszélni. Én a Hajléktalan Krízisautóban ültem éppen, a pénteki dugóban a város közepén. Ott ahol voltam, letettem az autót, Kornél segített. Mentő, kórház, stroke-központ. (itt jegyzem meg, hogy a Bajcsy Zsilinszky kórház dolgozói nagyon lelkiismeretesen és gyorsan dolgoznak.) Jobb oldali bénulás, és beszédközpont sérült. Betti a kezembe nyomott egy papírt, mert a könnyeitől nem tudta elolvasni. Beavatkozás... gyógyszeres rögfeloldás... 3 órán belül... százalékok, esélyek, túlélés a papíron. "Szerintem írd alá" mondtam. Betti aláírta. Aztán kiderült, a súlyossági foka túl magas, hogy az orvos reckírozzon. Volt szó arról, hogy az Amerikai úton beavatkoznak. Aztán a konzultáció utá

Annyi minden történik, sokszor összecsúsznak az események. Nem vagyok én ezzel egyedül, tudom, de mégis, az én életem, ez áll legközelebb magamhoz. Tegnap Sándort, és Bélát elkísértem a parlament lépcsőjéig, mert odabent volt dolguk. Menet közben Sanyi megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Jól esett. Meg az is, hogy elmondhattam, "igen, jól vagyok!". Egy ideje nem sóhajtozok. Próbálom az eseményeket feldolgozni, és irányítani, mintsem, hogy elsodorjanak. A gyülekezetből Dóri, aki egy nagyon fantasztikus lány, megkért Bettit, és engem, hogy mentoráljuk. Időnként leülünk, és hármasban átbeszéljük, az éppen aktuális történéseket. Egy nagyon jó Maxwell könyvet olvasunk együtt, a "Holnapra vezető lehetsz"-et. Egymástól tanulunk, és persze Maxwelltől. Többen kérdezik, hogy milyen a gyülekezet, ahova járok. Nos, olyan, mint én. A gyülekezet én vagyok. Ezért nem tudok tömbösíteni, meg általánosítani. A gyülekezet olyan, mint Barni, a dobosunk, vagy Hajni, aki a gyerekmunkát c

Van valami elképesztően gyönyörű a viharos tengerben. A hullámok erejében, a tombolásban. Az elképesztően nagy víztömeg lomha és könyörtelen mozgásában. Irányíthatatlan erő, mégis tervszerű a mozgása. Az ütem nélküli lüktetés, a káosz ritmusa. Hideg fejjel gondolkodni itt lehetetlen, képtelenség. A viszonyítási pontok folyton emlkednek, süllyednek, közelednek, és távolodnak. A csónak, amiben ülsz, próbálja átvenni a mozgást, alkalmazkodik, de recseg-ropog minden körülötted. A legbelső ösztöneid törnek elő, és tíz karommal kapaszkodsz a ladikba. Üvöltesz, de nem hallja senki a hangod. Energiáid nagy része az életben maradásra tartogatnád, ha lenne felesleges energiád. Az életben maradásod ténye egyetlen közeli élőlényt sem érdekel. A magány konokul kopogtat tépázott fejeden, és kicsit arrébb löki a hátsójával a tiédet. Leül, kis jegyzetfüzetét kartávolságnyira nyújtja, és belső zsebéből olvasószemüveget kotor elő. Ráncolja homlokát, szembogara kutat, ugrál a papíron. Arébblapoz. Végre