Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

"Az áldozat öntudatlanul is megpróbálja, hogy támadójában az embert, méghozzá a „jó embert” lássa, mert ha meg tudja győzni magát arról, hogy a fogvatartója tulajdonképpen jó ember, akkor az a reménye is erősödik, hogy támadója, fogvatartója nem is fogja bántani őt. Így az áldozatok hajlamosak rá, hogy kisebbítsék támadójuk erőszakosságát, egyszersmind eltúlozzák annak kedves voltát, megpróbálják a szerencsétlen embert, az „áldozatot” látni benne, sőt arra is képesek, hogy önmagukat hibáztassák az elszenvedett bántalmazásért. Az áldozat gyűlölni kezdi azokat, akik megpróbálják kiszabadítani őt – túszejtéskor a rendőrséget, ha pedig valamelyik családtagja terrorizálta őt, akkor a segíteni próbáló ismerősöket vagy a pszichológust. Ez egyrészt a támadóval való „azonosulásnak” a következménye, másrészt pedig annak, hogy az áldozat fél feladni az ugyan rossz, de legalább stabil állapotát egy bizonytalan kimenetelű váltás kedvéért. Mivel a Stockholm-szindróma ilyenformán sokszor a menek...

Reggel az iroda előtt Sándor elkapott... "Gyere, megyünk tárgyalni."-szólt az ukáz. Be az autóba, irány a reggeli csúcs. Aztán 2 óra múlva egy igen magas rangú tanácsadó irodájában 4-en körbeállva imádkoztunk. Budapestért. Pislogtam.... Itt egy talpig hívő ember, aki tényleg magas szintű kapcsolatokkal, döntéshozókkal van körbevéve. Ahogy beszélt, mintha egy dologra gondoltunk volna... Életet hozni Budapestre. Ő az Ő szintjén, én az én szintemen. Ha vannak hátborzongató dolgok, akkor ez az. Nagyon izgatott vagyok a jövővel kapcsolatban!!! Közben készülök a verőcei Ifi záró-partyra. A téma: "1 nap, ami megváltoztatta a világot!"  Fiatalok, akiknek csak egy szikra kell. Százhúsz fiatalt látok ugrálva, ünnepelve, táncolva nyitni egy új, átadott élet felé. Fiatalokat, akik megunták a közömbösséget, a langyosságot, és bele akarnak ugrani az elhívásukba. Akik nem félig, ímmel-ámmal vakarózva, hanem teljes mellszélességgel állnak ki Az Ügyért. Akik nem csak mennek az árr...

Mindig reggelizz Mindig moss fogat Mindig nézz körbe a zebrán Mindig kösd be a biztonsági öved Mindig legyél kedves, és előzékeny Mindig hallgasd meg az idősebbet Mindig állj ki a gyengébb mellett Mindig állj egyenesen Mindig fogadd el a bocsánatkérést Mindig emlékezz Mindig törekedj a jobbra Mindig tartózkodj attól, hogy használd a mindig szót

Biztos akarsz lenni az elhívásodban? Add oda a fáraónak, hogy próbálja meg, menj el a Vörös tengerig, hogy állítsa meg, és vidd el a keresztig, hogy öljék meg. /Ray Bevan/

Írhatnék arról, hogy milyen izgalommal indultunk ki a Liszt Ferencre (tessék megszokni, már nem Ferihegy) hogy felvegyük a 12 fős orvoscsoportot, aztán konstatáljuk, hogy 1 órával elnéztük az érkezést, hál' Istennek a mi javunkra. Írhatnék arról, hogy csodával határos módon, 6 nagy ládányi gyógyszerrel simán átmentünk a határon, hogy aztán átérve, az Ukrán oldalon 200 m után 10.000 Ft.-ra megvágjon a korrupt rendőr, vagy arról, hogy milyen volt 6 amerikaival szlalomozni a ködös munkácsi utakon, kerülgetve az óriási gödröket. Írhatnék arról, hogy milyen szeretettel fogadtak minket Jancsiék, és fenséges finomságokkal halmoztak el bennünket... Aztán írhatnék a koránkelésről, és arról hogy Endrével reggelente egy óriási bevásárlókocsinyi élelemmel tértünk vissza, hogy mindenkinek legyen mindene. Írhatnék arról, hogy minden nap szinte emberfeletti erővel láttunk el olyan roma embereket, akiket talán életükben először látott orvos. Liliről, aki 2 hónapja égett meg, a testének nagy rés...

Mindene belesüppedt az éjszakai, elhagyatott, kihalt lakótelepi régi buszpályaudvar betonos csendjébe. Lassan, ütemesen vette a levegőt, de nem arra figyelt. Keresett valami értékelhető illatot, hangot, zajt, vagy talán egy érintést. Nyitottan, megadóan. Egy egér surrant, valahol arrébb pedig egy vonat zúgott ritmusos hullámokkal. Nem volt idő, mert nem kellett hogy legyen. Voltak viszont óperenciás-tengerek, sötét tomboló viharok, rajtuk lélekvesztő bárkán tanítványok, üvöltő kétségbeesett alakok, magukból kifordultan, dermedten vacogóan, és egy alak, aki világító neon-zöld köpenyben sétál a vízen. Minden egyszerre történt, lassan, módszeresen. Valami születőben volt, és rögtön meghalóban. Így, ezen morfondírozott, amikor megállt a tekintete egy pontban. Egy lecsukódó szempárt figyelt, amik lassan álomra hívták gazdájukat. Ott akkor valami nem a megszokott rendben történt. Mosolygott. Ki tudja mióta először, őszintén.

"A képzeletáramkör úgy van kialakítva, hogy a legminimálisabb ingerre is reagáljon. A könyvek alapvetően huszonhat fonetikai jelből, tíz számjegyből és körülbelül nyolc írásjelből állnak - az emberek pedig megnézik ezeket, és látják maguk előtt a Vezúv kitörését vagy a waterloo-i csatát." " Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!" " Azt hiszik, az arabok ostobák? Hiszen tőlük kaptuk a számainkat! Próbáljanak csak meg elosztani egymással két nagy római számot." " A háborús történetek elmesélésének egyik leghatásosabb módja az, hogy nem meséljük el. A civilek ilyenkor kénytelenek mindenféle hőstetteket elképzelni." " Még a legegyszerűbb viccek is apró félelmeken alapulnak, mint például a "Mi az a fehér a madárszarban?" kérdés. Akinek felteszik ezt a kérdést, egy pillanatra berezel, hogy valami hülyeséget válaszol - mint amikor felszólították az iskolában. Amikor viszont meghallja ...