Montaigne

Sokszor meglepődöm azon, hogy milyen nehéz válaszokat kapni akkor, amikor igazán szorongatnak a kérdések. Az elmúlt hetekben pedig csak gyűltek, gyűltek… Meggyőződésem az, hogy sokszor az emberek a könnyebb utat  választják, azaz elmennek pszichológushoz, a lelkészükhöz, beülnek egy kávéházba egy jó baráttal. 2 perc alatt elhadarják a részleteket, aztán odaszegezik az embert a falhoz: Mit csináljak? Sokszor beleszaladtam én is abba a csapdába, hogy zökkenőmentes, és rutinos válaszokat adtam, jó tanácsokat, amik majd “megváltoztatják az életed”. Az az ember, akinek mindenre van egy válasza, az gyanús.  A nehezebb dolog megszülni, kiizzadni a válaszokat. A mai instant világ, azonnal oldódó problémákat akar csak ismerni, amiket egy gyors varázsigével elintézünk, egy jó nagy mosollyal nyugtázunk, és kipipálunk: ez is megvolt.

Montaigne írja egy esszéjében a következőket: “Mert ha a szélzúgást nem akasztja a végtelen erdő, szétszórván a dühét elveszti az égi mezőkön. A dúlt lélek elmerül saját fájdalmában, ha nem foglalkoztatjuk másfelé. Ezért mindig akadályt kell útjába tennünk, hogy győzhessen rajta, vesződhessen vele.” Én a hasonló dúlt lelkeket, inkább kiengedem az égi mezőkre, hogy ott vesszen el a dühük. Nincs értelme ész érveket felhozni, okosnak tünni… néha tudni kell félre állni. Kérdéseket nem megválaszolni, vagy tudni azt mondani, hogy: “Nem tudom”.

Ma Endrével egy mosógépet vittünk egy rászoruló családnak. A négy gyerek mellett jó szolgálatot fog tenni. Ezúton köszi Vermes Zolinak a mosógépet, és Briginek a szervezést.

És még egy dolog. Most készülök meghozni egy igen fontos döntést. Imádkozz értem.