Hogyan szereljünk szét egy atombombát? Avagy a női lélekről...

Mert ugye van ez a U2 album, ami meglehetősen jó. DE belegondolva, laikusan hol kezdenél neki egy IGAZI atombomba szétszedésével? Én értelemszerűen megkeresném az első csavart, ami kézre adná magát. Aztán azt kicsavarnám. Fedő le, mögötte százezer, millió színű huzal.... egyet ki kell választanom, azt, amit először elvágok.  Kiválasztok egy türkizkéket, csak úgy találomra, amolyan érzésre. Izgulok, hiszen mégis csak egy atombombával van dolgom.... verejtékezek, a szívdobogásom felgyorsul, az izmaim adrenalinban pezsegnek. Kezemben fogó, a fejlámpám éles pontfénye kitartóan mered a türkizkék vonalra. Nincs tér, nincs idő. Csak az atombomba van és én. Nyugodt, tömör acélmag, benne ólomköpenyben két rész hasadóanyag. A farokrészben robbanóanyag, ami egy kb 73 cm-es csövön egymásba lövi a két fémet. A folyamat innentől nem hogy megállíthatatlan, de abszoúte visszafordíthatatlan. A hasadás milliomod másodperc alatt indul el, nincs az a kamera, ami a folyamatot lassítva visszaadná. Ezekkel a kockázatokkal indulok neki. Minden hitedet a kék zsinórba veted. A fogó fémesen pattan. Egy pillanatnyi remény, de aztán... A fejedről lebomló hús és égett csont hangtalan sercegése mellett egy meglehetősen halk és nyugtató hang szólal meg még utoljára benned: "Mindegy is lett volna, bármelyiket is vágod át.... "