Élet az életben Haitin

Van amikor annyira elhatalmasodik itt az irónia, hogy úgy hiszem a város így próbál felvinnyantani tudat alatti kínjában a nyomorúságon. Ilyen ironikus amikor egy 20 év körüli fiatal srác pólóján a "nyugdíjas vagyok, oldd meg magad" feliratot látom. Vagy amikor fejjel lefordított szemeteskonténerek mellett tonnaszám gyűlik a szemét.  Vagy amikor egy szeszes-italboltnak a "Mindenható Isten" nevet adják. Ilyen ironikus hangulatban talált meg egy kissrác tekintete a dugóban előttünk álló busz hátsó nyitott ajtajában csüggve. Elkezdett szuggerálni a szemével. Ez önmagában itt nem meglepő. Egy ilyen úton minden percben kopogtat valaki az autó ablakán, egy pár fillérért cserébe letörölné a szélvédőt egy végtelenül mocskos ronggyal, vagy épp szeretne eladni neked valamit: autókormány-huzat, és zseblámpa, kibontott-kiporciózott gyógyszer, vagy patkányméreg, esetleg felfújhatós ugrálóvár, mittudomén... mindent. Na ott volt az a gyerek. Elkezdte mutogatni nekünk, hogy a mögöttünk álló autó ki szeretne jönni, és hogy tolassunk vissza. Mint egy önkéntes forgalomirányító. Visszamutogattam, hogy menjen hátrébb a busz, és aztán akkor mi is hátrébb megyünk. Nevetett, mert érezte az iróniát. Aztán elkezdtem hülyülni vele. Mutogattam mindenfelé, mint egy monty-python jelenetben. A közlekedési helyzet úgy hozta, hogy előrébb gurultunk, és elvesztettük egymást szem elől. Aztán hirtelen megjelent megint, mert átszállt az előttünk álló tap-tapra. Csak hogy lássa, mi lesz ennek a vége... megint nézett, és várta, hogy produkáljam magam, de hirtelen elindult minden, és szem elől vesztettük. Azt még láttam, hogy visszaugrik a zsúfolt buszra. Mondtam is Áginak; "Biztosan arra a járatra szól a bérlete".