Pont, mikor már majdnem...
Súlyos, faragott tölgyfa karosszékében ült. A mélybordó bőrborítás itt ott már kirepedezett, de ez szinte csak emelte a helyszín tudástól átitatott templomi csendjét. Az ódon ólomüveg kékes fénnyel borította be a bútorokat. Az egyik fénysugár pontban az egyik katalogizáló fiókra mutatott, rajta kézzel írt, megbarnult papír, valami latin felirat. Megbabonázva bámulta, számára megállt az idő. Nyirkos volt mindkét tenyere, kordbársony nadrágján pihentette, közvetlenül a térdnél kissé kikopott fakó folt felett. Két kézfeje pontos szimmetriát mutatott. Ez megnyugtatta kissé. A szintén faragott hatalmas ingaóra minden ötödik másodperce egy tónussal lejjebb koppant. Erre a hangra színek jelentek meg a gondolataiban. Pont mint egy apró tűzijáték. A fejében zajló hangzavar, ami számok, illatok, emlékképek, érintések kusza egyvelege volt, ez a minden ötödik másodperc elnyomta. Ez a ritmika egy pillanat alatt elrepítette a földről, bele az univerzum hatalmas forgatagába, a bolygók pályájára, a naprendszerek milliárdjaiba, a másodpercről-másodpercre járó gigantikus égitestek hangtalan suhanásába. Egyedül ez a hely volt a számára, ami a hangtalan nyugalom helye volt. Ez azonban csak négy másodpercre segített.
"Khhhmmm"- krákogott valaki hangosan. Szembogara kuszán járt össze-vissza, kereste a hang forrását. Pulzusa megemelkedett, zihálva vette a levegőt. Kézfejének szimmetriája megbomlott, mellkasához kapta ösztönösen őket. Lábával kotorta, tolta volna magát hátra, de csak az előtte lévő perzsaszőnyeget gyűrte fel. A bőrborítás recsegve tűrte fészkelődését. A verejték egy pillanat alatt kiverte. Látása hirtelen tűéles lett, az eddigi tompa órakattanás fülsüketítő zörejjé változott. Akkor vette észre a vele szemben ülő hatalmas, őszes férfialakot.
-Hall engem György? -kérdezte az ősz ember.
Belül üvöltött, mert minden mássalhangzó belemart a húsába.
Meglőtt állat szűkölhet így. Rettegett, és nem tudta mitől. A félelem sötét paplanként borult rá, és alatta nem kapott levegőt. Próbálta rendezni sorait, remegő kezeit a térde fölé erőltette, önkéntelenül dülöngélt előre, és egy régi-régi dallamot vonyított zárt szájjal. Egész teste rázkódott a remegéstől. Kontrollálatlan mozgott. Izmai felett elvesztette az irányítást. Lába föl alá járt, a talpa ütemesen verte a papucsot a szőnyeghez. "Ülj már egyenesen!" szólalt meg a hang a fejében. Arca eltorzult. Megint a hang. Megint. Megint!! "Fejezd BE! Úgy nézel KI, mint egy szánalmas BOLOND! BOLOOOOND!" A hang gúnyos volt, felnevetett. Ahogy jött, úgy azzal a lendülettel tűnt el.
-Igen -mondta, most már mosolyogva- hallom, igen hallom.
-Az imént..
-Az imént kirázott a hideg. Semmi különös, csak itt hideg van.
-Értem. Szóval ott tartottam, hogy elképesztő dolgok történnek mostanában velem.
-Milyen dolgok?
-Egyre jobb a közérzetem, és a gyógyszeradagomat is sikerült lejjebb vinnem, és...
-Rendben, adja ide a papírját.-mondta most már mosolyogva.
"Gyógyultnak nyilvánítom" írta oda dőlt betűkkel, majd elővette fiókjából pecsétjét:
Dr. Blauber György Pszichiáter
"Khhhmmm"- krákogott valaki hangosan. Szembogara kuszán járt össze-vissza, kereste a hang forrását. Pulzusa megemelkedett, zihálva vette a levegőt. Kézfejének szimmetriája megbomlott, mellkasához kapta ösztönösen őket. Lábával kotorta, tolta volna magát hátra, de csak az előtte lévő perzsaszőnyeget gyűrte fel. A bőrborítás recsegve tűrte fészkelődését. A verejték egy pillanat alatt kiverte. Látása hirtelen tűéles lett, az eddigi tompa órakattanás fülsüketítő zörejjé változott. Akkor vette észre a vele szemben ülő hatalmas, őszes férfialakot.
-Hall engem György? -kérdezte az ősz ember.
Belül üvöltött, mert minden mássalhangzó belemart a húsába.
Meglőtt állat szűkölhet így. Rettegett, és nem tudta mitől. A félelem sötét paplanként borult rá, és alatta nem kapott levegőt. Próbálta rendezni sorait, remegő kezeit a térde fölé erőltette, önkéntelenül dülöngélt előre, és egy régi-régi dallamot vonyított zárt szájjal. Egész teste rázkódott a remegéstől. Kontrollálatlan mozgott. Izmai felett elvesztette az irányítást. Lába föl alá járt, a talpa ütemesen verte a papucsot a szőnyeghez. "Ülj már egyenesen!" szólalt meg a hang a fejében. Arca eltorzult. Megint a hang. Megint. Megint!! "Fejezd BE! Úgy nézel KI, mint egy szánalmas BOLOND! BOLOOOOND!" A hang gúnyos volt, felnevetett. Ahogy jött, úgy azzal a lendülettel tűnt el.
-Igen -mondta, most már mosolyogva- hallom, igen hallom.
-Az imént..
-Az imént kirázott a hideg. Semmi különös, csak itt hideg van.
-Értem. Szóval ott tartottam, hogy elképesztő dolgok történnek mostanában velem.
-Milyen dolgok?
-Egyre jobb a közérzetem, és a gyógyszeradagomat is sikerült lejjebb vinnem, és...
-Rendben, adja ide a papírját.-mondta most már mosolyogva.
"Gyógyultnak nyilvánítom" írta oda dőlt betűkkel, majd elővette fiókjából pecsétjét:
Dr. Blauber György Pszichiáter
Megjegyzések
Megjegyzés küldése