Hit és tudat (1.)

Régen írtam, (mentegetőzhetnék) de lehet, hogy nem volt mondanivalóm. Csak ennyi. Most viszon szeretném leírni későbbi önmagamnak is, meg annak, aki olvassa, hogy "hol jár az eszem". Nos, sok új dolog történik mostanság velünk Révészékkel, ami olykor kihívás, olykor öröm, néha pedig bosszúság. Igen, egyszerűen csak élünk, ennyi.

Ami mostanában foglalkoztat, az a tudatosság és a hit kapcsolata. Mint ismeretes az univerzum előtt, nem olyan régen, egy hónapos "elvonulást" tartottam. Ez abszolúte tudatos és tervezett volt, azzal a céllal, hogy több időt legyek önmagammal, a teremtővel, és a Bibliával. Ha tömören kellene leírnom azt, hogy mit kaptam, akkor az a következő volt:

6 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Egy ember fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált. 7 Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki, hogy ne foglalja a földet hiába!« 8 A kertész azonban így válaszolt: »Uram, kérlek, adj neki még egy évet! Felásom az alját, és megtrágyázom, 9 akkor talán jövőre teremni fog. Ha mégsem, akkor vágd ki!«”  

 Nyilván egy képes történetben minden szereplőnek szépen rendezett helye van. Én a saját életemet/elhívásomat/küldetésemet vizsgálva kifejezetten a terméketlen területek felé vettem az irányt az életemben. Nem mindent fedtem még fel, de sokat találtam azért.

Az első célommá most az vált, hogy a rendezetlenséget megszüntessem a fejemben. Ehhez segítséget is kaptam, Csíkszentmihályi Mihály, Flow című könyvében, ahol az agy-elme-tudat körül pörög a száznemtudom-hanyadik oldalon. Egy biztos, egy nagyon fontos "hint"-et kaptam. A tudatot tágítani nem nagyon lehet. Van egy természetes korlátja, amelyet nem tudsz átlépni. Szóval vagy belegabalyodok a tudat-tágítás lehetetlen próbálkozásaiba, vagy kevesebb információt engedek be a rendszerbe.

„Sajnos, az idegrendszer határozott korlátokkal rendelkezik abban a tekintetben, hogy mennyi információt tud továbbítani adott időegység alatt. Csak egy bizonyos mennyiségű „eseményt” tudunk felismerni és elrendezni tudatunkban, mert az információk elkezdik kiszorítani egymást. Nem nagy feladat úgy átmenni a szobán, hogy közben rágógumit rágunk (noha érdekes módon vannak politikusok, akik képtelenek erre…); a legtöbb dolog azonban, ami ennél egy kicsit is bonyolultabb, már nehezen kombinálható. A gondolatoknak egymás után kell következniük vagy menthetetlenül össze fognak gabalyodni. Míg egy probléma megoldásán gondolkodunk, nem tudjuk igazán átérezni sem a szomorúságot, sem a boldogságot. Nem tudunk egyszerre futni, énekelni és felállítani a bankszámlánk egyenlegét, mert ezeknek a cselekvéseknek mindegyike egymagában is leköti figyelmünk nagyobbik részét.”

Kivonat a következőből: Csíkszentmihályi Mihály, „Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája.” iBooks

Ez alapvetően megváltoztatta a gondolataimhoz fűzőtt elvárásaimat, azaz a saját produktivitásomhoz fűzött elvárásaimat is. Együtt kell élnem a korlátaimmal.

Van még egy példa, amire Adina hívta fel a figyelmemet, ez pedig szintén bibliai: a tálentumok története.

Adott egy ember, aki hosszabb időre elutazik, maga mögött hagyva szolgáit, átadva nekik vagyona egy részét, szíves felhasználásra. És ahány ember, annyi mérték és vagyon. Van, aki többel, van aki kevesebbel kellett, hogy beérje. Mindenki aktívan hozzájárult ahhoz, hogy a "kapott érték"-kel valamilyen módon saját mértéke szerint elszámoljon. Mint kiderült, ez önmagában egy teszt volt, egy későbbi, nagyobb feladat elvégzéséhez.

És amikor ezen gondolkodtam és visszatértem a tudat áteresztő-képességéhez, rájöttem, hogy ha alapvetően az elme, vagy mondhatjuk: emberi szellem síkján dől el a legtöbb helyzet megoldása. nyilván ez most csak nekem spanyol vigasz, vagy sovány viasz, vagy nevezzük bárhogyan, de ha ebben a történetben akarunk keresni egy akadályt, barrikádot, vagy kordont, ami az elme áteresztő-képességét blokkolja, akkor az egy szóval a félelem. 

(innen folytatjuk)