Toszkán emlék

A reggeliért a sorban a pénztárnál ütött meg az emlék. Két éve, Toszkánában egy hétig élvezhettük az aktív nyugalmat. Soriano Nel Cimino zegzugos kis utcáit már a második napon kiismertük. A Hotel ablakban varázslatos táj terült előttünk el.  És mivel a kis szobában volt konyha-sarok, hát eldöntöttük, hogy főzünk magunknak. A kis faluban nem volt bevásárlóközpont, de egymást érték a helyi kis üzletek. Hentes-csemege-zöldséges. Ahogy a hentesnél állunk a sorban, a 10 deka érlelt sonkáért, hirtelen elfogy előlünk az embersor és ott találjuk magunkat szemközt olaszul nem-tudóként egy csak olaszul tudóval. Próbálunk mindent mutatni, Ő pedig mosolyogva, természetesen nagy gesztikulálással és annál hangosabban rakja a szeleteket a papírra. De ahogy leméri, már veszi mellé le a polcról a paradicsomszószt, forgatja, emelgeti, újjaival O betűt formálva mutatja: ez illeni fog hozzá. A budapesti taposómalomból szabadult lelkünknek ismerős hanglejtés szólal meg mögöttünk; egy idősebb asszony, nagy kosárral a lábai előtt a fejünk mellett mutogat és hangosan hadonászva oktatja a pénztárost. Egy mukkot nem értünk az egészből, csak azt sejtjük, hogy útban vagyunk, feltartjuk a sort, mert hát válogatunk, hezitálunk, neki meg ugye kezdődik az aktuális romantikus sorozat a tévében. Kapkodva előveszem a zsebemből a pénztárcámat, de addigra már mellettem terem az asszony, bal kezemnél megragad és fél lépéssel arrébb húz, a sajtok felé mutat és tagoltan de hangosan mondja az arcomba: PARRRRMEGGIANOOO! Esélyem sincs igent-vagy nemet mondani, már dobja is bele a kemény érett sajtot a darálóba a pénztáros.  Ekkor már a sorban mögöttünk lévők az olivabogyónkról diskurálnak, míg egy idősebb pár a vörösborok felé indul. A majd' ötperces kavalkád végén egy összekészített szatyornyi spagetti alapanyaggal lépünk ki a boltból, széles mosolyok és hangos köszönések közepette. Kint az utcán zavarunkban majdnem elüt minket egy robogós. És azóta is azon gondolkodom, vajon egy romantikus film díszletébe csöppentünk, vagy Ők tényleg így élnek? 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Politikailag Korrekt

Bármennyire is kattintásvadásznak tűnik a cím első olvasatra, nem a nagypolitikáról fogok most írni. Szavazni természetesen el fogok menni, de mivel mások online felületein látom, hogy mi megy, én kihagynám a kisszerű kocsmai lökdösődés szintjén zajló kigurított vécépapír hosszúságú kommentelésre és fotelforradalmári megnyílvánulásokra okot adó bejegyzéseket. Rögtön  egy ellentmondással kezdem, mert a mondanivalóm lényege pont az lesz, hogy mennyire feldühített önmagamban az, hogy egymás után két helyzetben is láttam magam a Politikailag Korrekt (továbbiakban PK) ember szerepében. Bölcs, mindig fél méterrel az események felett járó emberek azok, akik ezt az oldalt erősítik. Biztosan személyiségi jegyi kérdés is ez, mert sikkes, pózör, paprikajancsik kevésbé PK-k mint a nyugodtabb vonalvezetésű emberek. Szóval egymás után kétszer is észerevettem a magam környezetében olyan jeleket, amikor valaki nem korrektűl járt el és én hagytam megtörténni azt, amit előre láttam. Persze nem egy domb
További információk

GÁZÓRA

Kép
Az előző bejegyzésemben ígértem, hogy írni fogok azokról az útjaimról, amiket a Baptista Szeretetszolgálat kötelékén belül tettem és tehettem meg. Ezt a mintát most egy szomorú, de aktuális hír miatt töröm meg:  A gázszolgáltató munkatársai megpróbálták leszerelni a gázórákat csütörtökön az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti, Dankó utcai intézményeinél - írja a  Magyar Hang . Ónodi István gazdasági igazgató a lapnak elmondta, reggel jelentek meg a szakemberek, hogy leszereljék a két gázórát. Ezt megakadályozták, ekkor viszont az utcáról akarták elzárni a gázt, de ezt sem engedték. Jelenleg önkéntesek őrzik a helyszínt. A Dankó utcai két intézménynek 30 millió forintos gáztartozása van, azonban az állam azonban jóval többel tartozik nekik. Most közösségi  gyűjtés indult  a megsegítésükre.  Forrás: HVG A szociális segítőként végzett munkám egy jó nagy szeletét a hajléktalanokat segítő "Utcafront" intézményében töltöttem. Egymás után l
További információk

Életünk otthagyott létrái

Kép
Ma reggel egy cikk ütötte meg a figyelmemet.  A történet röviden annyi, hogy Jeruzsálemben a  Szent Sír-templom egyik emeleti ablakához támasztva áll egy létra .  Így néz ki:  A létra tulajdonosa egy kőműves, aki gyanútlanul állította az ablakhoz eszközét, hogy egy kisebb javítást végezzen el az épületen. A létra megtámasztásán túl viszont nem jutott tovább a munkával, mert a bonyolult birtokviszony miatt összeverekedő gondnokok, akik nem egyeztek meg az épület felújításában -lévén, hogy hat különböző felekezet közös gondozásában áll a templom- az épület előtti téren estek egymásnak. Püfölte az örmény ortodox a görög ortodox szerzetest és viszont. Végül menekülésre bíztatták a szakembert aki ott hagyott létrát, s papot.  A történetet hosszabban itt  olvashatjátok. És, hogy ez mikor történt? Pontosan nem tudjuk, de már 1757-ben az akkori szultán, Ottoman is említést tesz róla rendeletében. (aka "muzulmánként írom nektek, hogy a létrát el ne vegyétek, mert a keres
További információk