Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Elnéztem pár pillanatig, ahogy a termetéhez képest majd kétszer akkora talicskát próbálta kitolni az utca pocsolyás gödréből. Épp hogy csak egy kis lendület kellett volna még.  Valláig húzta fel a talicska két tolószárát, és erőlködött. Kékesre fagyott lába ki-kicsúszott a szétmállott papucsból, a sáros jeges hólé az ujjai közé folyt. meg-megcsúszott, a taliga pedig lomhán visszahuppant. Nem volt harag az arcán, sem erőlködés. Elfogadás volt. Újra és újra nekilendült, míg egyszer csak továbbdöccent. Majd orra esett, de visszanyerte egyensúlyát, és a megnyert lendülettel továbbdöcögött. Mi addigra már továbbhaladtunk a rázós mellékúton, de hosszan utánanéztem. Tudtam hova megy. Az utca végén most öntik ki a fekete sáros kolerás szemetet a lerakóba. Vadászni indul valami alumínium kacatot, vagy félrelökött kenyérdarabot. Este a meleg szobában az ágyon ülve olvasom a gépemen a híreket otthonról, amikor elmegy az áram. Idegesen felsóhajtok. Nem lehet igaz!!! Már megint é...

Adéllal elhatároztuk, hogy nyárra kicsit feljavítjuk a kis lakásunkat. Kifestünk, veszünk egy ágyat, képeket teszünk a falakra, ilyesmi. Izzásig pörgetett IKEA katalógusok, tervezgetés, számolgatás. Sok minden mellett ez került be leginkább a prioritásaink közzé. Együtt lenni, közösen tervezni, előre látni. Az elmúlt 1.5 év nagyon sok mindenre megtanított. Ha mindent egybe kellene vetnem, és azt egy szóba sűrítenem, akkor az a "tudatosság" lenne. Megtanultam tudatosan gondolkodni. Nyilván sok mindenki túl van már ezen, és nekem kellett csak ez a tanulópálya, de rájöttem, hogy hihhhhetetlenül megkönnyíti az életemet már csak az a dolog, hogy odafigyelek arra, hogy mikor, kivel, és hogyan osztom meg az értékeimet, és az időmet, az energiáimat. Régebben sokszor fölösleges köröket futottam, olyan harcokat vettem fel, amik nem az enyémek. Na ez már nincs így. Ennek a része a lakás projekt is. Odafigyelni arra, hogy mikor, hova tesszük a pénzünket, és mit valósítunk meg belőle. K...

Most tettem le a telefont a szüleimmel, szóval innentől már publikus: :-) 1.5 év angliai tapasztalatszerzés után csütörtökön hazaköltözöm Magyarországra. Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem a hirtelen döntések embere vagyok, sokszor inkább a túlhalogatott döntéseké. :-) A Hope City Church vezetőivel, akik eddig is a tanáraim, mentoraim voltak, az elmúlt héten sok mindent átbeszéltünk. Az elmúlt időszakot, a Leadership Academyben eltöltött időmet, és egyáltalán a személyemet, hogy miként értékelik. Dave Gilpin hihhetetlenül motiváló volt, a döntésemet nem csak hogy elfogadta, de meg is erősített, hogy ez nem valaminek a lezárása, hanem valaminek a kezdete. Jó érzés olyan vezetők keze alatt lenni, akik nem a személyes ambíciójuk, és céljaik elérésére "használják" az embereket, hanem valódi vezetőkként, pásztorolnak irányt mutatnak. Ez a másfél esztendő azonban nem múlt el nyomtalanaul, rengeteg barátot, élményt, és ismeretet szereztem. A célom innentől az, hogy mindezt Magyaror...

Nézem az internetes képeket, videókat. Sajnos távolról. Az a  borzasztó fekélyes vörös sár mindenütt. Lemoshatatlan, fékezhetetlen.A helyi lakosok rémületét, haragját, lemondó tekinteteit. A segítő szakembereket, a civileket, a felajánlásokat, és persze a sajtó munkatársait, az ország vezetőit. Egy mondat visszhangzik a fejemben: HA   megalázza magát  népem, amelyet az én nevemről neveznek, HA imádkoznak, keresik az én orcámat,  AKKOR  ... megbocsátom vétküket, és  meggyógyítom  országukat.   Az "akkor"-ok mindig csak a "ha" után jönnek. És lehetne mondani, hogy HA itt most Magyarországon óriási sírás-rívásba, meg patakzó önmarcangolásba fognánk, AKKOR... mert valahol azt olvastam, hogy a keresztényeknek "bánkódniuk" kellene Isten előtt. És szinte hangosan kérdeztem az előttem elterülő soroktól: Mert? Miért lenne az jó egy kereszténynek, ha dülöngélő, depressziós ajvékolásba fogna? És mitől lenne jobb a környezetének? "Én abban a böjtben l...

Nagy meglepetésemre, amikor megnyitottam a blogomat, az olvasószámlálóban ez a szám fogadott. Amióta számon tartom az olvasóimat (és ahogy egy részben írtam is, hogy nekem ez a műfaj kétirányú kommunikáció is),  egyre inkább felelősséget érzek aziránt is, hogy a kommunikáció fennmaradjon. 2222 lehetőség, hogy megértsenek, hogy átadhassak valamit magamból. Készül egy Ghánai körkép, és egy kis ízelítő az Academy életéből. Előre hát, vitorlákat fel!

Régi "igazság": "Kezdj el valakit tolvajnak nevezni, és azzá válik". Kezdj el szépen lassan átformálni egy embert, csepegtess el gondolatokat, híreket, információkat. Ha szóba jön valaki aki ellen akarod hangolni, csak nézz kicsit selytelmesen, picit ingasd a fejed, legyints mellé, és máris célt értél. Na ez nem azonnal hat, de ha eléggé előre látó vagy, éppen idejében fog beütni. Elég, ha egy ártalmatlan kérdést teszel fel Róla: -Te hallottál mostanában Róla? -Nem, nem miért? Ja, semmi... ha nem tudod, akkor inkább ne tőlem tudd meg. Fél, vagy inkább negyed-információkból rendesen logikai szálakat lehet összefűzni, és persze a legnagyobb izgalom akkor jön, ha szembesítéskor az illető a magyarázkodás iszapos mocsarában csak süllyed, és süllyed, és süllyed. A szívből indul ki minden élet.... ugyanakkor minden gonoszság is -mondja a zsoltáríró. A szavaimmal építhetek és rombolhatok másokat. Nincs olyan ember, aki ne esett volna bele ebbe a csapdába, magamat is beleért...

Nem volt sok ideje gondolkodni, mert tudta, hogy minden perc számít. Tisztában volt azzal is, hogy bármennyire is szeretné hogy ne így legyen, de ez a három ember is vadászik. Talán még nem szereztek arról tudomást, hogy ő is ott lenne, mert ha így volna, akkor biztosan nem hagytak volna ilyen nyilvánvaló bizonyítékot ittjártukra. Normális esetben amúgy a dzsungel önmagától eltüntet minden nyomot. A buja növényzet mindent elfoglal, azt az ösvényt, amit ma vágott a bozótban, pár nap múlva új indák, és levelek növik be. A természet nem hagy légüres helyet. Így folytatta útját, követve az előtte haladók nyomait, vigyázva persze, hogy nehogy idő előtt utolérve őket, rájöjjenek, hogy követik őket. Hirtelen ütötte meg a fülét a gyors, és ütemes mély hang. Egy helikopter közeledett, pont a háta mögül. Egy jókora levél mögé rejtőzött, és onnan kémlelte az eget. Óvatossága csak megszokásból eredt, mert nincs az a szempár, aki abban a buja növénytakaróban kiszúrta volna, hogy ott van. Lélegzetvi...