Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

2009. aug. 21.-e óta gyakorlatilag "külön élünk" Adélkámmal. Nincs semmi baj, csak én Angliában, Ő pedig otthon. Tavaly nyáron amikor megtudtam, hogy van lehetőségem kijönni, leültünk, és beszélgettünk. Számításba véve a pozitív, és negatív oldalait is. Elképzelni lehet, de a mindennapokra lebontani előre lehetetlen. Mindent befolyásol. A döntéseket, az időbeosztást, és persze sokszor a hangulatot... Épp tegnap a gyülekezeti alkalmon, a prédikáció közben született meg bennem a döntés: Ezt még egyszer soha. Persze bármikor belevágnék, ha újra kellene kezdenem. Ezekről nem beszélek, beszélünk a környezetünknek. Mármint arról, hogy sokszor mennyire nehéz. Nem kibírhatatlan, de nehéz. Itt mindenki kívülről tudja már a febr. 5.-i időpontot, amikor Adél jön. Az osztálytársaim már velem együtt számolják a napokat. Rick, aki amolyan főnököm, meg Leah a felesége már előre teljes katarzisban vannak, és alig várják, hogy láthassák. Szóval február 5.-től újra együtt leszünk. Mint ahogy...

Na régen, több mint egy hónapja nem írtam. Rájöttem, hogy a mindenféle más közösségi oldalakon bejegyzett szövegeim miatt hanyagolom el a blogomat. Pedig ez inkább maradandó lesz. Ha belegondolok, hogy az elmúlt egy hónapban mennyi minden történt, akkor sajnálom, hogy nem jegyeztem le. Hogy milyen volt Lutonon tölteni egy egész napot, lilára erőltetett szemekkel meredni a kijelzőre, és izgulni, hogy csak késsen a gép, és ne töröljék az indulását. majd 18óra várakozás után Adél születésnapjának hajnalán megérkezni haza. Aztán a szülinapján megnézni az új 3D-s mozit. Aztán készülődni a karácsonyi rohamra, család Hajdúszoboszlón, és család Székesfehérváron. Közben találkozni régi barátokkal, és nagyokat beszélgetni... és kiderül, hogy az egyikük már apa, a másik hamarosan az lesz. A harmadik börtönben van. :-) Aztán volt még költöztetés, előtte szilveszter a szűk baráti körrel. és az elmaradhatatlan (!) születésnapom. 29. ilyesztően közel a harminchoz. Aztán egy hóeséses hajnalon a nagy b...

Hét nap, nyolc város: Sheffield, Nottingham, London-Luton, Budapest, Hajdúsámson, Debrecen, Liverpool, Leeds. Kezdem az elején. Pénteken pontban éjfélkor indultunk útnak Sheffield ből, hogy eljussunk Debrecenbe. Életem talán legjobb koncertélményére... ráadásul a szinpadról. na de nem rohanok annyira a dolgok elébe. Szóval Sheffield Coach Station, 1:20 am. Krisztával (Ő is jött, mert volt egy kis hivatalos dolga Mo.on) ülünk a párás angliai hajnalban, és a fáradtságtól minden apró félmondaton, 20 percet "vitatkozunk" amolyan elröhögősen, de azért megjegyezzük, hogy ha sokáig tartana az út, biztos hogy megfojtanánk egymást. :-D Aztán az út sokáig tartott, de nem fojtottuk meg egymást. Szóval hajnali 3-kor kidob minket a Nationalexpress buszsofőre, a mégpárásabb, mégfázósabb, Nottinghambe . Ahogy a hajnalban felriasztott emberek nagy többsége, én is, mi is a teljes koordinálatlanság, és a hagyjálbékén állapotban álltunk a pályaudvaron, többedmagunkkal. A buszsofőr már ismerősk...

Szóval az átlagos emberek. Ezen a hétvégén volt a gyülekezet szervezésében a "Night of Honour" nevű gálaest, ahol megünnepeltük a hétköznapi embereket, csak azért, mert mondjuk 6 nehezen kezelhető gyermeket fogadtak örökbe, és mert tisztességesen felnevelték őket, vagy mert éppen Ő a legsegítőkészebb szomszéd, vagy a legjobb fej buszsofőr. Az emberek elővették a legszebb ruhájukat, kiöltöztek, és a gyülekezet pásztorai, és vezetői, valamint a város vezetői, átadták nekik a díjakat. Mindenki felszabadultan nevetett, vagy éppen örömében sírt. És akkor Dave elkezdett beszélni hozzájuk. Nem evangelizált, nem imádkozott kézrátétellel, csak elmondta, hogy pont az ilyen emberekre van szüksége ennek a nemzetnek, hogy felemelkedjen. Mert ha te tudsz szintet lépni, akkor tudsz emelni másokat. minden nap egy lépés. És az átlagos emberek, egyszer csak elkezdenek átlag felett teljesíteni. Ha jól emlékszem, egyszer sem ejtette ki a száján, azt hogy "megtérés" vagy "bűn...

Ez a blogbejegyzést bátyámnak, Lalának ajánlom... :-D Mert motívált, és ösztönzött, mert mellettem állt. Amúgy idő közben készült egy majdnem kétoldalas meg nem született blogbejegyzés, amit végül is nem tettem közzé. Magam olvasgatom minden nap. Mostanság annyi minden történt, hogy már az elejét sem tudom a dolgoknak. Aki lemaradt valamiről, annak mondom, hogy most épp Angliában vagyok, egy vezetőképző suliban. Augusztus végétől vagyok kint, és nem kis változásokon mentem át azóta. Ha egy szóba kell összefoglalni azt, ami most történik velem, akkor az a "kultúrsokk". A kormány itt is baloldali, de az autókban a jobb oldalon van.... lekvárospirítós, angolreggeli, és angol hidegvér, ami néha nem is annyira hideg. Csak hogy a legfontosabbakat említsem. A legfontosabb dolog amit itt megtanulok, az az, hogy lehet, és kell is nagyobban gondolkodni, hogy "merjünk nagyok lenni", hogy bátran gondolkodjunk merészen, és törekedjünk a profizmusra. Ne érjük be azzal, hogy majd ...

Lassan 2 hónapja tart a suli. A hétfők és keddek kivételével szinte minden nap foglalt. Az elején nem ment teljesen zökkenőmentesen az átállás a helyi viszonyokra. Most már talán jobb egy kicsit. Áron meg Kriszta már megcsinálták a sulit, szóval nekik volt egy-két tippük, hogy hogyan kell jól túlélni. Pihenés. Az szinte nincs. Lévén hogy este 11, éjfél körül érek általában haza, és reggel 8-kor legkésőbb ki kell lépnem az ajtón, hogy minden rendben menjen. Az elején tele voltam frusztrációval, hogy ez így képtelenség lesz, egy idő után bele fogok őrülni. Aztán lassan megtaláltam napközben azokat a szabad 15-20 perceket, amikor csendben egyedül lehetek. 5-10 perc alvás, vagy csak magam elé bámulás. Az elején az osztálytársaim még megkérdezték, hogy "minden ok?!?" de már rájöttek, hogy én így lazítok. Egyhelyben ülve, vagy kicsit szunyókálva. Volt, hogy napközben, már 2 óra tájban elérkezett a pillanat, hogy látszólag az erőm végére értem. Aztán valahogy akkor is végigcsinálta...

Ma megint annyi minden tortent, hogy mar a nap elejere sem emlekszem. Csak annyi dereng a reggeli villamosutrol, hogy Agival utaztam (lakotarsunk) egy darabig, es hogy sikerult totalisan idoben ideerni a suliba, minden rohanas nelkul. Ma sokat gondoltam a gondolataimra. Megfigyeltem, hogy neha mintha teljesen osszefuggestelen dolgok ugrananak be a kepbe. Vagy megsem?! Szabo Balu blogjat www.baloo27.blog.hu olvasva peldaul Revesz mama jutott eszembe, es egy nagyon kiskori emlekem. Ott ulunk ketten az agyan, o fekete kendoben, fekete ruhaban, en valami 5-6 eves lehettem. Enekeltunk kozosen. En tartottam nagy komolyan az olemben a fekete Hit Hangjai enekeskonyvet, es enekeltunk. Ugy tettem, mintha tudnek olvasni. De mivel mar kivulrol tudtam ezt az eneket, nem volt fontos... de megis, mivel ezt lattam a felnottektol, hat tartottam. Ahogy vege lett a dalnak, rogton megkertem, hogy meseljen, de ne mindenfelerol, hanem a "regi szep idokrol". Es meselt nekem nagyon hideg telrol, ah...