Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” /Pál levele a korinthusi gyülekezethez/ Itt ülök a gép fölött, és a tökéletes blogindító mondatra várok. De csak nem jön. És szinte hallom, ahogy az olvasó visszarepül az általános iskolai padba, és maga elé emeli ezt a bizonyos “nyelvtanilag és stilisztikailag” helytelen kétbetűs kis szót: “de” és megállapítja, hogy így, ebben a formában hiba volt elindítani ezt a mondatot.  Aztán a tegnapi nap történései jutnak eszembe, a saját kis bénázásunk:  -Délben egy kisebb csapat gyűlt össze a hely előtt, várva, hogy megjöjjön a tulaj, és kinyissa nekünk az ajtót. DE az ajtó már régen nyitva volt, csak le kellett volna nyomni a kilincset.   Miközben mi frusztrálódunk, Isten valahogy nem esik kétségbe a hibáinkon. Nem csalódik bennünk, és nem tolja félre a tervét velünk, csak mert tökéletlenek vagyunk. Nem csak, hogy a bűnbeesésünkkor volt ott, de a kereszthalált is,...

Hogyan kezeld A problémát? Vezetőként nem elég tudni azt, hogy  hogyan  oldjuk   meg a problémát; azokat  valójában  meg kell oldanunk. A problémákat megoldó személy a leghasznosabb, aki melletted lehet, mert a legtöbb ember nem tudja, hogy mit kezdjen a problémáival. A legtöbben azt gondolják, hogy a probléma  maga  a probléma. Valójában azonban nem ez a nagy ügy.  A probléma soha nem a probléma maga; a valódi probléma a felé való hozzáállásunk.   A "János 9"-ben Jézus egy kodussal találkozik, aki születésétől fogva vak volt. A tanítványok Jézust kérdezik, hogy valójában kinek a hibájából lett vak ez az ember - a szülei, vagy a férfi maga tehet róla? Milyen nevetséges, mikor mi a problémán belül kezdjük a válaszainkat keresni! "Mennyi bűnt tud felhalmozni egy ember az ő anyja méhében, mielőtt megszületik?" -kérdezte valójában Jézus. Tudatosítani szerette volna bennük, hogy a lényeg nem azon van, hogy megtaláljuk a probléma gyökeré...

Dávid Zsoltára Istenem, pásztorom! Nincs semmire szükségem, mindenem megvan. Bőséges, gazadag földbe ültettél, friss víz vesz körül, ami soha nem apad ki. Amikor a te igazságod szól, mintha friss levegőt vennék, olyan az. Mindig a helyes irányba állít,  pont, amerre mennem kell.       Akkor is, ha az utaim nehéz, reménytelen helyeken is vezetnek,  mint a halál völgye Nem félek, ha látom, ahogy mellettem vagy. Bizalmad pásztorbotja biztonságban tart engem. Hatfogásos vacsorát tálalsz elém és még arra is van gondod, hogy az ellenségeim ezt lássák. Elkapod a fejem, ha lecsuklana, ilyenkor az áldásaiddal itatsz meg. A te gyönyörűségeid és szereteted üldöz engem,  minden egyes nap. Végre hazaértem a Te házadba,  és innentő kezdve itt akarok maradni életem hátralevő részében. (Message verzió)

Reggel résnyire nyitott szemeimen keresztül próbáltam feltérképezni az új környezetet. A hajnali madárcsicsergés, ami a kispesti lakás ablakán szűrődött be, mintha most tízszeres hangerővel, és  erőteljesebben szólna, és meg mernék esküdni, hogy egyenesen a szobából jön. Aztán összeállt a kép, lassan betöltött a rendszer, és realizáltam, a felhúzott térdemen ül Fifi, Bettikém papagája, és rám meredve csicsereg. Első találkozásom vele, (mármint a madárral) kb. két éve történt. Beléptem a lakásba, hangosan köszönve, mire ő fenyegetően vijjogva,  az arcom felé repülve széttárt szárnyakkal próbált elüldözni. Az első kérdésem Bettihez az volt, hogy “hány éves a madár?” és hogy “meddig él egy ilyen?”  Na de ami a lényeg, hogy két év alatt eljutott a kapcsolatunk odáig, hogy már adott esetben a vállamra repül, és félre billentett fejjel vizslatja az arcomat. A papagáj meglehetősen kíváncsi és okos állat. Ezt kihasználva, Betti az egyik reggeli során felbuzdított, -mikor is ...

bocsi most nem adok puszit mert meg vagyok fázva várjál hív valaki pillanat szia hova mentek én itt vagyok a deákon menjünk a gozsduba ott jó a zene és ma akciós a koktél most akkor jöttök vagy itt a többiekkel menjünk oda vagy mi legyen de az se baj ha előtte beugrunk ide a boltba mit vegyünk nektek itt most még kiadják a piát mert nincs tíz de amúgy utána is kiadják csak úgy bonyolultabban megy meg ismerek egy helyet ahol kaidják személyi nélkül és ott kicsit drágább de mindegy ha ott akarjátok megvenni oda is be tudjuk vinni mert ismerem a kidobókat jól van akkor majd összefutunk itt a többiek előbb kajálni akarnak akkor nem baj majd csörögj ha végeztetek de addig nem biztos hogy mi már itt leszünk akkor csá.  

Olvasom ezt a könyvet, és arra gondoltam, megosztok egy oldalt belőle. Elkezdtem fordítgatni. Nekem sokat segített. Miért fontos a teljesség?  “Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön.” (Filippi 1:6) Képzeled el, hogy órákat töltesz el, hogy kirakj egy puzzle-t, és a vége felé jössz rá, hogy egy darab hiányzik. Mire koncentrálsz? A teljes, gyönyörű képre, vagy az egyetlen hiányzó darabra? Ahogy ennél a puzzlenél, gyakran van egy megoldatlan kérdés, ami megakadályoz abban, hogy a teljes lehetőségét az életünknek kihasználjuk, teljesen.  Vegyük például egy személyt, aki jó képű, és természetes adottásgai nagyszerűek, de az életét beárnyékolja a bizonytalanság. Mindene megvan hogy sikeres legyen az életben, de valahogy sohasem éri el az elvárásokat. A bizonytalanság, vagy az alacsony önértékelés lehet a hiányzó darab. Az, ami limitálja, és szabotálja a személyiségét hogy a kommunik...

Hosszú kabátujja alól kibújó apró ujjaival pöckölte arrébb a cigicsikket. A pad nyirkos, az itt-ott lepattogzott festék mézeskalácsmázként terült el a fán. Ahogy leült, meg se’ érzte apró termetének madárnyi súlyát, csak megszokásból nyekkent tompán. Szőkére festett haja sötétben tövül, most odakap, beleborzol, igazít.  “Ilyen novemberek voltak gyerekkoromban”-hozta a szél az emléket a másik padon gubbasztó botos öregúrtól. “Tessék?” -fordult oda az álomtól üveges szemekkel. “Hozzám beszél?” -mutatott magára azzal az ujjával, amivel az előbb a cigicsikket arrébblökte. Az öreg összeszűkült szemekkel élvezte a napsütést, és rá sem pillantva folytatta: “Apám kivitt az erdőbe, ott szaladgáltunk mi gyerekek. A levegő olyan volt (és itt összeszorította a szemeit, majd látványosan beleszippantott az előtte lévő térbe, mint aki foszlós, friss kalácsot illatoz) -harapni lehetett!” -ennél a résznél kicsit összekoccantak mértani pontos műfogai.- “Egész nap kint tudtunk volna lenni. Aztán a...