Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Ma reggel egy cikk ütötte meg a figyelmemet.  A történet röviden annyi, hogy Jeruzsálemben a  Szent Sír-templom egyik emeleti ablakához támasztva áll egy létra .  Így néz ki:  A létra tulajdonosa egy kőműves, aki gyanútlanul állította az ablakhoz eszközét, hogy egy kisebb javítást végezzen el az épületen. A létra megtámasztásán túl viszont nem jutott tovább a munkával, mert a bonyolult birtokviszony miatt összeverekedő gondnokok, akik nem egyeztek meg az épület felújításában -lévén, hogy hat különböző felekezet közös gondozásában áll a templom- az épület előtti téren estek egymásnak. Püfölte az örmény ortodox a görög ortodox szerzetest és viszont. Végül menekülésre bíztatták a szakembert aki ott hagyott létrát, s papot.  A történetet hosszabban itt  olvashatjátok. És, hogy ez mikor történt? Pontosan nem tudjuk, de már 1757-ben az akkori szultán, Ottoman is említést tesz róla rendeletében. (aka "muzulmánként írom nektek, hogy a létrát el n...

Van a gyémántnál keményebb alkotás. Most beszéltem vele telefonon és megsemmisültem. Felhívom, mert végtére is be vagy írva a naptárba, ma van a napja... Kérdezzük hárman, "hogy vagy?" És Ő csak boldogan, nevetve kérdezel vissza, hogy milyen az élet új szülőként? Ugye szép a kis Marcika? Ugye aranyos és kis formás? Persze... igen, de most Te vagy a középpontban, Neked van a napod, és most mi akarunk Téged hallgatni!! Hiszen most szeptemberben lesz ötven (50!!) éve, hogy örök hűséget fogadtál az egyetlen férfinek, akit valaha szerettél és soha, egy pillanatra nem tántorodtál meg. Életet adtál négy gyereknek, neveltél, gondoztál minket. És mindig az volt az érdekes, hogy mi hogy vagyunk. Mindig nevetve vártad a holnapot. És még a holnap is mindig mi voltunk. Mert te soha nem azt kérdezted, hogy "mi lesz?" hanem, hogy "ki lesz?". Valahogy bennünk, a családban találtad meg a létezésed. Beplántáltál minket magadba. Ó és mi küzdöttünk a saját igazunkért, jussu...

„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” A gyülekezeti imakéréseinkben legtöbbször az egészség, kapcsolatok és pénzügyi terület hármasáért szoktunk imádkozni. Ez a három terület az, amely leginkább hatással van az életünkre és befolyásolja annak minőségét. Legtöbb a kéréseink Isten felé a hiány betöltéséről szól, és ugyanakkor a hálaadásunk pedig a hiány betöltéséért szól.  Kétség kívül a hiány a századunk legnagyobb problémája. A szociális média, a hírek, de sokszor a saját bankszámlánk egyenlege is ezt harsogja. A hírekben ivóvízhiány, élelmiszerhiány, energiahiányról, a társadalomban érzelmi hiány, a tolerancia, vagy az elesettek irányába mutatott kegyelem hiánya hat a kapcsolatainkra az életünk szinte minden rétegében.  Legtöbbször a tágabb, de sok esetben a közvetlen környezet nyomására és hatására kerülünk újra és újra abba a helyzetbe, hogy azt érezzük: “kevés az, ami van” és egyre csak azt ...

A reggeliért a sorban a pénztárnál ütött meg az emlék. Két éve, Toszkánában egy hétig élvezhettük az aktív nyugalmat. Soriano Nel Cimino zegzugos kis utcáit már a második napon kiismertük. A Hotel ablakban varázslatos táj terült előttünk el.  És mivel a kis szobában volt konyha-sarok, hát eldöntöttük, hogy főzünk magunknak. A kis faluban nem volt bevásárlóközpont, de egymást érték a helyi kis üzletek. Hentes-csemege-zöldséges. Ahogy a hentesnél állunk a sorban, a 10 deka érlelt sonkáért, hirtelen elfogy előlünk az embersor és ott találjuk magunkat szemközt olaszul nem-tudóként egy csak olaszul tudóval. Próbálunk mindent mutatni, Ő pedig mosolyogva, természetesen nagy gesztikulálással és annál hangosabban rakja a szeleteket a papírra. De ahogy leméri, már veszi mellé le a polcról a paradicsomszószt, forgatja, emelgeti, újjaival O betűt formálva mutatja: ez illeni fog hozzá. A budapesti taposómalomból szabadult lelkünknek ismerős hanglejtés szólal meg mögöttünk; egy idősebb asszony,...

A csepeli munkásotthon kopott, posztó-puha betoncsendjét simította hátra mattultan ősz hajában csontos ujjaival. Koszlott bársonyzsakettjében az öltések közt makacsúl húz a nájloncérna. Köt, szakadtáig. Bár az ikarus műbőr üléséről rátapadt izzadtság különös kakofóniát elegyez a barbonnal, de átütni mégsem tud. Masszív párafal ez, körbelengi. És így lengi körbe azt a mintegy háromszáz nyugalmazott börtönőrt is, aki éves zarándoklatát teszi éppen a negédes múlt templomában. Az érdemes művész hosszú, sűrűn szőtt fekete monológja lassan, mint a láva folyik le a szúrágta színpad széléről. A fókuszzavaros különítmény párás tekintettel mered egy köhécselő dongóra. “A balettelőadás technikai szünetében lehetőség lesz a tavalyi egyenkulcstartók újramágnesezésére és a tévnyomatos frottirtörölközők becserélésére is.”-köhögte bele a süllyedő térbe. “ja, és majdnem elfelejtettem” -lép vissza a mikrofonhoz- “az előadás hanganyagát lefóliázott, eredeti magnókazettákért cserébe bárki elviheti.” Vas...

Régen írtam, (mentegetőzhetnék) de lehet, hogy nem volt mondanivalóm. Csak ennyi. Most viszon szeretném leírni későbbi önmagamnak is, meg annak, aki olvassa, hogy "hol jár az eszem". Nos, sok új dolog történik mostanság velünk Révészékkel, ami olykor kihívás, olykor öröm, néha pedig bosszúság. Igen, egyszerűen csak élünk, ennyi. Ami mostanában foglalkoztat, az a tudatosság és a hit kapcsolata. Mint ismeretes az univerzum előtt, nem olyan régen, egy hónapos "elvonulást" tartottam. Ez abszolúte tudatos és tervezett volt, azzal a céllal, hogy több időt legyek önmagammal, a teremtővel, és a Bibliával. Ha tömören kellene leírnom azt, hogy mit kaptam, akkor az a következő volt: 6  Ezután egy példázatot mondott nekik: „Egy ember fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált.   7  Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki, hogy ne foglalja a földet hiába!«   8...

Tegnap este együtt ünnepelte az egységet három gyülekezet egy budai lakásban. Nem voltak hangzatos szónoklatok, vagy hatalmas fogadkozások, csak felszabadult beszélgetés örömökről, nehézségekről. Olyan alkalom volt, aminek a hatása nem azonnal, de biztosan érezhető lesz Budapesten. Az úton hazafelé még sokat beszélgettünk Bettivel, meg egy darabon Adinával. Egy igazi isteni atomszférával átitatott este után arra érkeztünk haza, hogy a konyhaablak tárva nyitva és a lakásunk fel van forgatva. Amíg Budapestért imádkoztunk, két betörő járt a lakásunkban. Aki ismer, talán tudja, hogy nem vagyok érzelmi inkontinens, és tudom tűrtőztetni magam, (legalábbis szeretném így gondolni) de amit akkor éreztem, ahogy realizáltam a helyzetet, az kontrollálhatatlan volt. Egyszerre tehetetlen düh, félelem, és mérhetetlen szomorúságot éreztem. Elővettem a telefonomat, tárcsáztam a rendőrséget, akik ki is küldtek egy nyomozót, és egy nyomrögzítőt. És a betörés bizonyítékai mindenűtt nyomot hagytak. A kony...