Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Növekedés, minden áron Előző blogbejegyzésemben az átmenetek időszakáról írtam. Részben azért, mert érintett vagyok, részben azért, mert sokan vannak, körülöttem, akik szintén érintettek. Ma a gyülekezetünkben Phil Dooley beszélt, hogyhogy nem, pontosan erről a témáról. Ahogy lenni szokott, amikor egy motivációs beszédet, vagy prédikációt hallgatok, párhozamosan zajlik a saját fejemben is a magam felé intézett mondológ, vagy párbeszéd. Éppen ezért, ahogy a legjobb írók is teszik, légüres teret szeretnék előidézni, ahol megszülethet a saját gondolat, ami már teljesen független ettől a gondolatmenettől. Az írás/beszéd/előadás/színjátszás/festészet/zene/fillművészet is ettől csodálatos, hogy a nézőben, hallgatóban folytatja a művet, ami kibontakozva változást tud hozni. Ezért fontos a külső hang és inger, mert nagyon sokszor magunktól nem tudjuk feloldani a belső kérdéseinket, feszültségeinket és ennek a hiánya nagyon sokszor megrekedt élethez vezet. Az átmeneti időszaknak több r...

Érdekes felfedezést tettem nem olyan rég' a fejem körül tett utazásom során. Figyelve magam, a körülöttem lévőket, egy nagy közös nevezőre bukkantam. Nagyjából mindenki körülöttem az "Átmenet időszakában" van. A bölcsöde és az óvoda közti tér izgalma ugyanúgy hat ránk, mint később a munkahelyváltás. Ahogy az előbb említett váltásnál jó esetben a szüleink segítenek át az átmeneteinken, később már magunknak kell megugranunk a saját, vagy mások által felállított célokat. Nincs olyan motivátor, tanár, szülő, aki ne értene egyet abban, hogy a következő szint meglépése mindig feszültséggel és kényelmetlenséggel jár. Legyen szó költözésről, új munkahelyről, gyermek születéséről, mind-mind a kényelmetlenséget és az ismeretlentől való félelmet, jobb esetben csak aggódást hozzák magukkal. Ahogy a földművesek az évszakok közti váltásnál gondosan elteszik a szerszámaikat és előveszik a következő időszakhoz szükséges eszközöket, úgy kell -kellene- nekünk is figyelnünk saját évszakjain...

Bármennyire is kattintásvadásznak tűnik a cím első olvasatra, nem a nagypolitikáról fogok most írni. Szavazni természetesen el fogok menni, de mivel mások online felületein látom, hogy mi megy, én kihagynám a kisszerű kocsmai lökdösődés szintjén zajló kigurított vécépapír hosszúságú kommentelésre és fotelforradalmári megnyílvánulásokra okot adó bejegyzéseket. Rögtön  egy ellentmondással kezdem, mert a mondanivalóm lényege pont az lesz, hogy mennyire feldühített önmagamban az, hogy egymás után két helyzetben is láttam magam a Politikailag Korrekt (továbbiakban PK) ember szerepében. Bölcs, mindig fél méterrel az események felett járó emberek azok, akik ezt az oldalt erősítik. Biztosan személyiségi jegyi kérdés is ez, mert sikkes, pózör, paprikajancsik kevésbé PK-k mint a nyugodtabb vonalvezetésű emberek. Szóval egymás után kétszer is észerevettem a magam környezetében olyan jeleket, amikor valaki nem korrektűl járt el és én hagytam megtörténni azt, amit előre láttam. Persze nem egy ...

Januártól újra a munkakeresők cipőjében járom az állásinterjúkat, de addig is, amíg nincs stabil munka, alkalmilag bevállaltam egy színpaddíszítő munkát. Általában két színdarab közt kell átrendezni a fekete parkettet, ami sokszor éjszakai műszakot jelent. Előadás végén nekilát tíz-tizenöt ember szétszedni a díszletet, majd másnap reggel a következő stáb összerakja az új hátteret. Cipekedős munka, de közben van lehetőségem gondolkodni és tervezgetni. Pár napja valaki lebetegedett és be kellett ugrani egy előadásra, ahol ezúttal nem a színpadi elemek szétszedése volt a feladat, hanem a színpad mögötti háttérmunka. Amíg a nézőtéren az emberek kikapcsolódtak és élvezték a darabot, a színészek fel s alá szaladgáltak, mi a háttérben, tizenöten azon dolgoztunk, hogy a színpadi váltások gördülékenyen menjenek. Kastélyjelenet, kolostor-, kertjelenet váltogatta egymást a színészek pedig felénk, a backstage felé futottak ki, hogy átöltözzenek, vagy belépjenek az újabb jelenetbe. Az én egyik ...

Ma reggel egy cikk ütötte meg a figyelmemet.  A történet röviden annyi, hogy Jeruzsálemben a  Szent Sír-templom egyik emeleti ablakához támasztva áll egy létra .  Így néz ki:  A létra tulajdonosa egy kőműves, aki gyanútlanul állította az ablakhoz eszközét, hogy egy kisebb javítást végezzen el az épületen. A létra megtámasztásán túl viszont nem jutott tovább a munkával, mert a bonyolult birtokviszony miatt összeverekedő gondnokok, akik nem egyeztek meg az épület felújításában -lévén, hogy hat különböző felekezet közös gondozásában áll a templom- az épület előtti téren estek egymásnak. Püfölte az örmény ortodox a görög ortodox szerzetest és viszont. Végül menekülésre bíztatták a szakembert aki ott hagyott létrát, s papot.  A történetet hosszabban itt  olvashatjátok. És, hogy ez mikor történt? Pontosan nem tudjuk, de már 1757-ben az akkori szultán, Ottoman is említést tesz róla rendeletében. (aka "muzulmánként írom nektek, hogy a létrát el n...

Van a gyémántnál keményebb alkotás. Most beszéltem vele telefonon és megsemmisültem. Felhívom, mert végtére is be vagy írva a naptárba, ma van a napja... Kérdezzük hárman, "hogy vagy?" És Ő csak boldogan, nevetve kérdezel vissza, hogy milyen az élet új szülőként? Ugye szép a kis Marcika? Ugye aranyos és kis formás? Persze... igen, de most Te vagy a középpontban, Neked van a napod, és most mi akarunk Téged hallgatni!! Hiszen most szeptemberben lesz ötven (50!!) éve, hogy örök hűséget fogadtál az egyetlen férfinek, akit valaha szerettél és soha, egy pillanatra nem tántorodtál meg. Életet adtál négy gyereknek, neveltél, gondoztál minket. És mindig az volt az érdekes, hogy mi hogy vagyunk. Mindig nevetve vártad a holnapot. És még a holnap is mindig mi voltunk. Mert te soha nem azt kérdezted, hogy "mi lesz?" hanem, hogy "ki lesz?". Valahogy bennünk, a családban találtad meg a létezésed. Beplántáltál minket magadba. Ó és mi küzdöttünk a saját igazunkért, jussu...

„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” A gyülekezeti imakéréseinkben legtöbbször az egészség, kapcsolatok és pénzügyi terület hármasáért szoktunk imádkozni. Ez a három terület az, amely leginkább hatással van az életünkre és befolyásolja annak minőségét. Legtöbb a kéréseink Isten felé a hiány betöltéséről szól, és ugyanakkor a hálaadásunk pedig a hiány betöltéséért szól.  Kétség kívül a hiány a századunk legnagyobb problémája. A szociális média, a hírek, de sokszor a saját bankszámlánk egyenlege is ezt harsogja. A hírekben ivóvízhiány, élelmiszerhiány, energiahiányról, a társadalomban érzelmi hiány, a tolerancia, vagy az elesettek irányába mutatott kegyelem hiánya hat a kapcsolatainkra az életünk szinte minden rétegében.  Legtöbbször a tágabb, de sok esetben a közvetlen környezet nyomására és hatására kerülünk újra és újra abba a helyzetbe, hogy azt érezzük: “kevés az, ami van” és egyre csak azt ...