Revbal blogja Büszkeség és Bali élet

Az előző bejegyzésemben ígértem, hogy írni fogok azokról az útjaimról, amiket a Baptista Szeretetszolgálat kötelékén belül tettem és tehettem meg. Ezt a mintát most egy szomorú, de aktuális hír miatt töröm meg:  A gázszolgáltató munkatársai megpróbálták leszerelni a gázórákat csütörtökön az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti, Dankó utcai intézményeinél - írja a  Magyar Hang . Ónodi István gazdasági igazgató a lapnak elmondta, reggel jelentek meg a szakemberek, hogy leszereljék a két gázórát. Ezt megakadályozták, ekkor viszont az utcáról akarták elzárni a gázt, de ezt sem engedték. Jelenleg önkéntesek őrzik a helyszínt. A Dankó utcai két intézménynek 30 millió forintos gáztartozása van, azonban az állam azonban jóval többel tartozik nekik. Most közösségi  gyűjtés indult  a megsegítésükre.  Forrás: HVG A szociális segítőként végzett munkám egy jó nagy szeletét a hajléktalanokat segítő "Utcafront" intézményében töltöttem....

Negyven felé az ember ösztönösen visszaemlékezik és összegez. Elvégre is a legjobb forgatókönyv szerint is az élete delén tart, ahonnan persze még bőven van felfelé, de nem ugyanaz a tempó és nem ugyanolyanok az útviszonyok sem. Az életem egy nagyjából 10 éves szakaszában viszonylag sokat és rendszeresen utaztam a Baptista Szeretetszolgálattal, a Segélyszervezettel, (nekem így nagybetűsen marad)   ahol szolgáltam. Az útjaink mára eltávolodtak, de az örökséget, amit kaptam rajtuk keresztül, nem veheti el senki. Koszovó, Kárpátalja, Jordánia, Afganisztán, Haiti, Kambodzsa vagy éppen Ghána. Ezek a helyek örökre belém égtek és a kultúráiból meríthettem, amit a saját szubjektív szűrőimen keresztül meg is éltem és így szeretném az utókornak is továbbadni. A következő pár bejegyzésben régi visszaemlékezéseimet írom meg, amiben nem mindig a történet vége az érdekes, vagy hogy “mennyi minden” történt, sokkal inkább felvillanások és személyes átélések olyan helyeken, ahonnan a legtöbb ember ...

Növekedés, minden áron Előző blogbejegyzésemben az átmenetek időszakáról írtam. Részben azért, mert érintett vagyok, részben azért, mert sokan vannak, körülöttem, akik szintén érintettek. Ma a gyülekezetünkben Phil Dooley beszélt, hogyhogy nem, pontosan erről a témáról. Ahogy lenni szokott, amikor egy motivációs beszédet, vagy prédikációt hallgatok, párhozamosan zajlik a saját fejemben is a magam felé intézett mondológ, vagy párbeszéd. Éppen ezért, ahogy a legjobb írók is teszik, légüres teret szeretnék előidézni, ahol megszülethet a saját gondolat, ami már teljesen független ettől a gondolatmenettől. Az írás/beszéd/előadás/színjátszás/festészet/zene/fillművészet is ettől csodálatos, hogy a nézőben, hallgatóban folytatja a művet, ami kibontakozva változást tud hozni. Ezért fontos a külső hang és inger, mert nagyon sokszor magunktól nem tudjuk feloldani a belső kérdéseinket, feszültségeinket és ennek a hiánya nagyon sokszor megrekedt élethez vezet. Az átmeneti időszaknak több r...

Érdekes felfedezést tettem nem olyan rég' a fejem körül tett utazásom során. Figyelve magam, a körülöttem lévőket, egy nagy közös nevezőre bukkantam. Nagyjából mindenki körülöttem az "Átmenet időszakában" van. A bölcsöde és az óvoda közti tér izgalma ugyanúgy hat ránk, mint később a munkahelyváltás. Ahogy az előbb említett váltásnál jó esetben a szüleink segítenek át az átmeneteinken, később már magunknak kell megugranunk a saját, vagy mások által felállított célokat. Nincs olyan motivátor, tanár, szülő, aki ne értene egyet abban, hogy a következő szint meglépése mindig feszültséggel és kényelmetlenséggel jár. Legyen szó költözésről, új munkahelyről, gyermek születéséről, mind-mind a kényelmetlenséget és az ismeretlentől való félelmet, jobb esetben csak aggódást hozzák magukkal. Ahogy a földművesek az évszakok közti váltásnál gondosan elteszik a szerszámaikat és előveszik a következő időszakhoz szükséges eszközöket, úgy kell -kellene- nekünk is figyelnünk saját évszakjain...

Bármennyire is kattintásvadásznak tűnik a cím első olvasatra, nem a nagypolitikáról fogok most írni. Szavazni természetesen el fogok menni, de mivel mások online felületein látom, hogy mi megy, én kihagynám a kisszerű kocsmai lökdösődés szintjén zajló kigurított vécépapír hosszúságú kommentelésre és fotelforradalmári megnyílvánulásokra okot adó bejegyzéseket. Rögtön  egy ellentmondással kezdem, mert a mondanivalóm lényege pont az lesz, hogy mennyire feldühített önmagamban az, hogy egymás után két helyzetben is láttam magam a Politikailag Korrekt (továbbiakban PK) ember szerepében. Bölcs, mindig fél méterrel az események felett járó emberek azok, akik ezt az oldalt erősítik. Biztosan személyiségi jegyi kérdés is ez, mert sikkes, pózör, paprikajancsik kevésbé PK-k mint a nyugodtabb vonalvezetésű emberek. Szóval egymás után kétszer is észerevettem a magam környezetében olyan jeleket, amikor valaki nem korrektűl járt el és én hagytam megtörténni azt, amit előre láttam. Persze nem egy ...

Januártól újra a munkakeresők cipőjében járom az állásinterjúkat, de addig is, amíg nincs stabil munka, alkalmilag bevállaltam egy színpaddíszítő munkát. Általában két színdarab közt kell átrendezni a fekete parkettet, ami sokszor éjszakai műszakot jelent. Előadás végén nekilát tíz-tizenöt ember szétszedni a díszletet, majd másnap reggel a következő stáb összerakja az új hátteret. Cipekedős munka, de közben van lehetőségem gondolkodni és tervezgetni. Pár napja valaki lebetegedett és be kellett ugrani egy előadásra, ahol ezúttal nem a színpadi elemek szétszedése volt a feladat, hanem a színpad mögötti háttérmunka. Amíg a nézőtéren az emberek kikapcsolódtak és élvezték a darabot, a színészek fel s alá szaladgáltak, mi a háttérben, tizenöten azon dolgoztunk, hogy a színpadi váltások gördülékenyen menjenek. Kastélyjelenet, kolostor-, kertjelenet váltogatta egymást a színészek pedig felénk, a backstage felé futottak ki, hogy átöltözzenek, vagy belépjenek az újabb jelenetbe. Az én egyik ...

Ma reggel egy cikk ütötte meg a figyelmemet.  A történet röviden annyi, hogy Jeruzsálemben a  Szent Sír-templom egyik emeleti ablakához támasztva áll egy létra .  Így néz ki:  A létra tulajdonosa egy kőműves, aki gyanútlanul állította az ablakhoz eszközét, hogy egy kisebb javítást végezzen el az épületen. A létra megtámasztásán túl viszont nem jutott tovább a munkával, mert a bonyolult birtokviszony miatt összeverekedő gondnokok, akik nem egyeztek meg az épület felújításában -lévén, hogy hat különböző felekezet közös gondozásában áll a templom- az épület előtti téren estek egymásnak. Püfölte az örmény ortodox a görög ortodox szerzetest és viszont. Végül menekülésre bíztatták a szakembert aki ott hagyott létrát, s papot.  A történetet hosszabban itt  olvashatjátok. És, hogy ez mikor történt? Pontosan nem tudjuk, de már 1757-ben az akkori szultán, Ottoman is említést tesz róla rendeletében. (aka "muzulmánként írom nektek, hogy a létrát el n...

Van a gyémántnál keményebb alkotás. Most beszéltem vele telefonon és megsemmisültem. Felhívom, mert végtére is be vagy írva a naptárba, ma van a napja... Kérdezzük hárman, "hogy vagy?" És Ő csak boldogan, nevetve kérdezel vissza, hogy milyen az élet új szülőként? Ugye szép a kis Marcika? Ugye aranyos és kis formás? Persze... igen, de most Te vagy a középpontban, Neked van a napod, és most mi akarunk Téged hallgatni!! Hiszen most szeptemberben lesz ötven (50!!) éve, hogy örök hűséget fogadtál az egyetlen férfinek, akit valaha szerettél és soha, egy pillanatra nem tántorodtál meg. Életet adtál négy gyereknek, neveltél, gondoztál minket. És mindig az volt az érdekes, hogy mi hogy vagyunk. Mindig nevetve vártad a holnapot. És még a holnap is mindig mi voltunk. Mert te soha nem azt kérdezted, hogy "mi lesz?" hanem, hogy "ki lesz?". Valahogy bennünk, a családban találtad meg a létezésed. Beplántáltál minket magadba. Ó és mi küzdöttünk a saját igazunkért, jussu...

„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” A gyülekezeti imakéréseinkben legtöbbször az egészség, kapcsolatok és pénzügyi terület hármasáért szoktunk imádkozni. Ez a három terület az, amely leginkább hatással van az életünkre és befolyásolja annak minőségét. Legtöbb a kéréseink Isten felé a hiány betöltéséről szól, és ugyanakkor a hálaadásunk pedig a hiány betöltéséért szól.  Kétség kívül a hiány a századunk legnagyobb problémája. A szociális média, a hírek, de sokszor a saját bankszámlánk egyenlege is ezt harsogja. A hírekben ivóvízhiány, élelmiszerhiány, energiahiányról, a társadalomban érzelmi hiány, a tolerancia, vagy az elesettek irányába mutatott kegyelem hiánya hat a kapcsolatainkra az életünk szinte minden rétegében.  Legtöbbször a tágabb, de sok esetben a közvetlen környezet nyomására és hatására kerülünk újra és újra abba a helyzetbe, hogy azt érezzük: “kevés az, ami van” és egyre csak azt ...

A reggeliért a sorban a pénztárnál ütött meg az emlék. Két éve, Toszkánában egy hétig élvezhettük az aktív nyugalmat. Soriano Nel Cimino zegzugos kis utcáit már a második napon kiismertük. A Hotel ablakban varázslatos táj terült előttünk el.  És mivel a kis szobában volt konyha-sarok, hát eldöntöttük, hogy főzünk magunknak. A kis faluban nem volt bevásárlóközpont, de egymást érték a helyi kis üzletek. Hentes-csemege-zöldséges. Ahogy a hentesnél állunk a sorban, a 10 deka érlelt sonkáért, hirtelen elfogy előlünk az embersor és ott találjuk magunkat szemközt olaszul nem-tudóként egy csak olaszul tudóval. Próbálunk mindent mutatni, Ő pedig mosolyogva, természetesen nagy gesztikulálással és annál hangosabban rakja a szeleteket a papírra. De ahogy leméri, már veszi mellé le a polcról a paradicsomszószt, forgatja, emelgeti, újjaival O betűt formálva mutatja: ez illeni fog hozzá. A budapesti taposómalomból szabadult lelkünknek ismerős hanglejtés szólal meg mögöttünk; egy idősebb asszony,...

A csepeli munkásotthon kopott, posztó-puha betoncsendjét simította hátra mattultan ősz hajában csontos ujjaival. Koszlott bársonyzsakettjében az öltések közt makacsúl húz a nájloncérna. Köt, szakadtáig. Bár az ikarus műbőr üléséről rátapadt izzadtság különös kakofóniát elegyez a barbonnal, de átütni mégsem tud. Masszív párafal ez, körbelengi. És így lengi körbe azt a mintegy háromszáz nyugalmazott börtönőrt is, aki éves zarándoklatát teszi éppen a negédes múlt templomában. Az érdemes művész hosszú, sűrűn szőtt fekete monológja lassan, mint a láva folyik le a szúrágta színpad széléről. A fókuszzavaros különítmény párás tekintettel mered egy köhécselő dongóra. “A balettelőadás technikai szünetében lehetőség lesz a tavalyi egyenkulcstartók újramágnesezésére és a tévnyomatos frottirtörölközők becserélésére is.”-köhögte bele a süllyedő térbe. “ja, és majdnem elfelejtettem” -lép vissza a mikrofonhoz- “az előadás hanganyagát lefóliázott, eredeti magnókazettákért cserébe bárki elviheti.” Vas...

Régen írtam, (mentegetőzhetnék) de lehet, hogy nem volt mondanivalóm. Csak ennyi. Most viszon szeretném leírni későbbi önmagamnak is, meg annak, aki olvassa, hogy "hol jár az eszem". Nos, sok új dolog történik mostanság velünk Révészékkel, ami olykor kihívás, olykor öröm, néha pedig bosszúság. Igen, egyszerűen csak élünk, ennyi. Ami mostanában foglalkoztat, az a tudatosság és a hit kapcsolata. Mint ismeretes az univerzum előtt, nem olyan régen, egy hónapos "elvonulást" tartottam. Ez abszolúte tudatos és tervezett volt, azzal a céllal, hogy több időt legyek önmagammal, a teremtővel, és a Bibliával. Ha tömören kellene leírnom azt, hogy mit kaptam, akkor az a következő volt: 6  Ezután egy példázatot mondott nekik: „Egy ember fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált.   7  Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki, hogy ne foglalja a földet hiába!«   8...

Tegnap este együtt ünnepelte az egységet három gyülekezet egy budai lakásban. Nem voltak hangzatos szónoklatok, vagy hatalmas fogadkozások, csak felszabadult beszélgetés örömökről, nehézségekről. Olyan alkalom volt, aminek a hatása nem azonnal, de biztosan érezhető lesz Budapesten. Az úton hazafelé még sokat beszélgettünk Bettivel, meg egy darabon Adinával. Egy igazi isteni atomszférával átitatott este után arra érkeztünk haza, hogy a konyhaablak tárva nyitva és a lakásunk fel van forgatva. Amíg Budapestért imádkoztunk, két betörő járt a lakásunkban. Aki ismer, talán tudja, hogy nem vagyok érzelmi inkontinens, és tudom tűrtőztetni magam, (legalábbis szeretném így gondolni) de amit akkor éreztem, ahogy realizáltam a helyzetet, az kontrollálhatatlan volt. Egyszerre tehetetlen düh, félelem, és mérhetetlen szomorúságot éreztem. Elővettem a telefonomat, tárcsáztam a rendőrséget, akik ki is küldtek egy nyomozót, és egy nyomrögzítőt. És a betörés bizonyítékai mindenűtt nyomot hagytak. A kony...

A villamoson állva a délutáni pangás és szokásos internetes csekkolások virtuális pókhálóját átszakítva álltam be az ajtó melletti embernyi résbe. Bal vállamnál vészmegállító, jobbomon ajtónyitó. Teljes a biztonságérzet. Odébb egy önmagával tükrüt tartó szembefordított ülésen, egy bóbiskoló bozont látszott ki a csálén feltekert durva szövésű nikotinpárás sálból, a hozzá tartozó pufi kabátba csomagolt vékony test mintha külön mozgási pályán lenne. A tekintetem vissza-visszapillant a polírozott aranyéletek felgördülő mámorából- onnan- ahol egymondatos bölcsek meg nem történt beszédeiből idéz és oszt mindenki,-oda- ahol a borgőzös valóság éppen elterülni készül. Az esetenkként hirtelen fékezésre kényszerülő sárga balettcipő megtorpan, és a ködbe vesző táncos egyet piruettezik a nyálkás kockakövön. A fagyrágta fejtető előbukik, majd imához szokott térdei nyugott koppanással érkeznek a padlóra. ta-damm. eltolt ritmusban. A fej arccal előre csuklik, és a cseppet sem puha villamosülésbe koppa...

“Mindenkor hálákat adjatok” (Biblia) “Örülök annak, amim van, s nem búsulok azon, amim nincs.”  (Lev Tolsztoj)  Sokak szemében a hálaadás kész önbecsapás. Abban, aki hálás, nincs meg a további értékekért való küzdelem elszántsága. Az, aki nem tud küzdeni, és nem akarja a mindig egyel jobbat, és egyel gyorsabbat, lemarad. És lássuk be, aki ezekben az időkben lemarad, rögtön céltvesztett is lesz. Mások szemében legalábbis mindenképp. A megelégedettséget látva sokaknak a tökéletes válasz arra, hogy keretek közé tegyen valaki mást. A megelégedett emberek az éttermek, és szolgáltatók kedvencei. Soha nincs panaszuk, mert már annak is örülnek, ha valaki rájuk mosolyog. Az ilyen ember a munkahelyén könnyen dobozba kerülhet. Keretet kap, amiből akár ki-, akár be lehet tenni.  Az ilyen emberek elégedettek a régebbi telefonokkal, még ha kicsit karcosak is, de működnek- mondják. Jó a régebbi bútor, íróasztal, a csorba fülű csésze ráadásul ezernyi emléket is hordoz....

De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” /Pál levele a korinthusi gyülekezethez/ Itt ülök a gép fölött, és a tökéletes blogindító mondatra várok. De csak nem jön. És szinte hallom, ahogy az olvasó visszarepül az általános iskolai padba, és maga elé emeli ezt a bizonyos “nyelvtanilag és stilisztikailag” helytelen kétbetűs kis szót: “de” és megállapítja, hogy így, ebben a formában hiba volt elindítani ezt a mondatot.  Aztán a tegnapi nap történései jutnak eszembe, a saját kis bénázásunk:  -Délben egy kisebb csapat gyűlt össze a hely előtt, várva, hogy megjöjjön a tulaj, és kinyissa nekünk az ajtót. DE az ajtó már régen nyitva volt, csak le kellett volna nyomni a kilincset.   Miközben mi frusztrálódunk, Isten valahogy nem esik kétségbe a hibáinkon. Nem csalódik bennünk, és nem tolja félre a tervét velünk, csak mert tökéletlenek vagyunk. Nem csak, hogy a bűnbeesésünkkor volt ott, de a kereszthalált is,...

Hogyan kezeld A problémát? Vezetőként nem elég tudni azt, hogy  hogyan  oldjuk   meg a problémát; azokat  valójában  meg kell oldanunk. A problémákat megoldó személy a leghasznosabb, aki melletted lehet, mert a legtöbb ember nem tudja, hogy mit kezdjen a problémáival. A legtöbben azt gondolják, hogy a probléma  maga  a probléma. Valójában azonban nem ez a nagy ügy.  A probléma soha nem a probléma maga; a valódi probléma a felé való hozzáállásunk.   A "János 9"-ben Jézus egy kodussal találkozik, aki születésétől fogva vak volt. A tanítványok Jézust kérdezik, hogy valójában kinek a hibájából lett vak ez az ember - a szülei, vagy a férfi maga tehet róla? Milyen nevetséges, mikor mi a problémán belül kezdjük a válaszainkat keresni! "Mennyi bűnt tud felhalmozni egy ember az ő anyja méhében, mielőtt megszületik?" -kérdezte valójában Jézus. Tudatosítani szerette volna bennük, hogy a lényeg nem azon van, hogy megtaláljuk a probléma gyökeré...

Dávid Zsoltára Istenem, pásztorom! Nincs semmire szükségem, mindenem megvan. Bőséges, gazadag földbe ültettél, friss víz vesz körül, ami soha nem apad ki. Amikor a te igazságod szól, mintha friss levegőt vennék, olyan az. Mindig a helyes irányba állít,  pont, amerre mennem kell.       Akkor is, ha az utaim nehéz, reménytelen helyeken is vezetnek,  mint a halál völgye Nem félek, ha látom, ahogy mellettem vagy. Bizalmad pásztorbotja biztonságban tart engem. Hatfogásos vacsorát tálalsz elém és még arra is van gondod, hogy az ellenségeim ezt lássák. Elkapod a fejem, ha lecsuklana, ilyenkor az áldásaiddal itatsz meg. A te gyönyörűségeid és szereteted üldöz engem,  minden egyes nap. Végre hazaértem a Te házadba,  és innentő kezdve itt akarok maradni életem hátralevő részében. (Message verzió)

Reggel résnyire nyitott szemeimen keresztül próbáltam feltérképezni az új környezetet. A hajnali madárcsicsergés, ami a kispesti lakás ablakán szűrődött be, mintha most tízszeres hangerővel, és  erőteljesebben szólna, és meg mernék esküdni, hogy egyenesen a szobából jön. Aztán összeállt a kép, lassan betöltött a rendszer, és realizáltam, a felhúzott térdemen ül Fifi, Bettikém papagája, és rám meredve csicsereg. Első találkozásom vele, (mármint a madárral) kb. két éve történt. Beléptem a lakásba, hangosan köszönve, mire ő fenyegetően vijjogva,  az arcom felé repülve széttárt szárnyakkal próbált elüldözni. Az első kérdésem Bettihez az volt, hogy “hány éves a madár?” és hogy “meddig él egy ilyen?”  Na de ami a lényeg, hogy két év alatt eljutott a kapcsolatunk odáig, hogy már adott esetben a vállamra repül, és félre billentett fejjel vizslatja az arcomat. A papagáj meglehetősen kíváncsi és okos állat. Ezt kihasználva, Betti az egyik reggeli során felbuzdított, -mikor is ...